Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fények a sötétség századaiban
1836-ban egy francia építész tervei alapján hatalmas gerendaállványzatot építettek a gödör fölé és csigasorokkal kiemelték a harangot. Közben kötelek szakadtak s a harang elferdült. Egy bátor munkás a gödörbe ugrott és gerendával alátámasztotta a megingott óriást. Hónapok múlva folytatták a munkát. Kiemelték a harangot a gödörből, amit gyorsan betemettek. A harangok cárját azután gerendapályán mai felállítási helyére gördítették, és mindenki, aki Moszkvába látogat, megtekintheti a világ legnagyobb harangját. Szoboröntők A harangöntéshez hasonló, de még nagyobb művészi készséget kívánó mesterség, illetve művészet a szoboröntés. A nagyfokú mesterségbeli tudáson kívül művészi érzéket kíván. A rómaiak, sőt egyiptomiak is öntöttek bronzszobrokat. Híres szoboröntők kerültek ki a japánok közül. A VIII. században 16 méter magas Buddha szobrot öntöttek. 490 tonna réz, 7,5 tonna ón és ólom ötvözetéből készült a szobor, melyet 450 kilogramm arannyal vontak be. A higannyal készült aranyamalgámot a bronzra kenték, majd hevítéssel a higany elpárolgott s a szobor aranybevonatot kapott. Ezt az eljárást évszázadok óta gyakorolják, mint „tűzi aranyozást”. Ilyen aranyozása volt a Bizáncból Velencébe került bronzparipáknak, melyek a Szent Márk templom homlokzatát díszítik. A japáni óriásszobor anyagába feljegyzések szerint a szokottnál kisebb arányban kevertek ónt, mert túlságosan drágán lehetett csak hozzájutni. A Daibutsu-nak nevezett szobor három évig készült. Nara-ban állították fel. A XII. század során elpusztult, később újraöntötték, ezúttal már csak 94 tonna réz felhasználásával. Ma is látható. A középkori szoboröntő művészet két kiemelkedő európai alakja volt a magyar Kolozsvári Márton és György. A XIV. században Kolozsvárott élt egy híres festő: Miklós mester. Két fia, György és Márton, szobrászatot tanult. Életük folyását részleteiben, sajnos nem ismerjük, valószínűleg apjuk műhelyében tanultak. Az idősebb fiú, Márton, a nagyobb méretek, a fiatalabb a finomabb díszítések mestere, talán inkább ötvös, mint szobrász volt. Lehetséges, hogy mesterségük fogásait Itáliában tanulták, a középkor magyar művészei sokat jártak külföldön, az Anjouk idejében itáliai mesterek is jártak nálunk. A középkor gótikus katedrálisainak szobrait kőből faragták. Szabadon, levegős térben álló szobrot csak később a reneszánsz időkben kezdtek újból készíteni; a bronz sokkal élénkebb kifejezésű, finomabb, lendületesebb szobrok készítését engedte meg, mint a kő. A középkorban mégis ritka a szabadban álló szobor. A Kolozsvári testvérek legtöbb munkája a háborús századokban elpusztult, csupán néhánynak a híre maradt meg. Nagyváradon 1370-ben három királyszobrot, I. László és I. István, valamint Imre herceg szobrát állították fel, majd 1373- ban Prágában Szent György lovasszobrát, 1390-ben pedig I. László lovasszobrát helyezték cl. 88
