Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Az antik világ - Róma
csillag, pálmaág stb. látható. A Krisztus-monogram például arra vall, hogy a beütés idején a kereszténység már elterjedt, tehát Nagy Constantinus után készült. A rudakon számok, betűk stb. láthatók, ezek jelentőségéről a régészek évtizedek óta vitatkoznak. Valentinus császár rendeletére az állampénztárba fizetett aranynak színaranynak kellett lenni, és a befizető szeme láttára kellett beolvasztani. A rúdon olvasható „obr” a „színarany” latin megfelelőjének rövidítése. Dácia aranybányászata és kohászata a népvándorlások zűrzavaraiban megszűnt, és csak a legújabb korban támadt fel újból. Az ezüstről is kell néhány szót szólni. Róma korai időszakában az ezüst nem jutott különösebb szerephez. A görögök ugyan jól ismerték, a perzsa háborúk idején jelentékeny ezüsttermelés folyt. Az ezüstöt főleg az arany hígítására használták. 75% arany és 25% ezüstből készült a keleten „asem”-nek, az antik világban „elektron”-nak, „borostyánkő fém”-nek nevezett ötvözet. Az ezüstöt a római időkben is főleg Görögország termelte, Tacitus idejében Germániában ismertek egy bányát. Hogy a kibányászott, zúzott ezüstércet hogyan kohósították, nem tudjuk. Plinius ugyan leírta, de leírásán nem lehet eligazodni. Hajósok — mágusok — császárok Róma politikai, gazdasági, katonai berendezkedése jellegzetesen szárazföldi volt, ennek megfelelően fejlesztette útjait, építette szép hídjait. Tengerre csak akkor szállt, amikor léte forgott kockán. Legfőbb tengeri kereskedelmi útvonala Róma— Alexandria között vezetett, amelyen az egyiptomi gabonát hajózták Róma kenyérre és cirkuszra vágyó népének. „Navigare necesse est, vivere non necesse” — a mondás is az egyiptomi hajózással függött össze. A gabonáshajóknak közlekedniök kellett, akár féltek a hajósok, akár nem. Élni nem szükséges ti. a hajósoknak; hajózni azonban kellett. Róma kikötője eredetileg a Tiberis torkolatában feküdt, de gyorsan eliszaposodott, és ezért Caesar parancsára a torkolattól északra új kikötő épült (Ostia), hullámtörőkkel és egyéb berendezésekkel. Nagy hajók részére Ostia is kicsinynek bizonyult; ez is egyik oka volt a tengerhajózás fejletlenségének. Karthágó hatalma már-már elsöpréssel fenyegette Rómát, amikor a szárazföldi nép kénytelen-kelletlen tengeren is fegyverkezni kényszerült. A Karszton kitermelt fából megépültek a híres többsorevezős gályák. A tengeri harc a rómaiak idejében voltaképpen nem különbözött a szárazföldi ütközetek módszereitől. A hajók amennyire csak lehetett megközelítették egymást — miközben a követő gépek szakadatlanul „tűz” alatt tartották a megtámadott hajót —, majd megcsáklyázták egymást, s mikor a két hajótest szorosan egymás mellé került, a harcosok átugráltak egymás hajóira és gyalogharcot vívtak. Az ütközet kimenetele tehát a harcosok számától és vitézségétől függött. A hajót fegyverként ritkán alkalmazták. A hajóorron levő sarkantyú — mint a görög 75
