Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

A repülés

komoly sikert értek el, egy ízben jégtáblára került halászokat mentettek meg segítségével. Egyidejűleg az olasz Marconi is a szikratáviratozással foglalkozott. Antennája segítségével nagy távolságra sikerült összeköttetést létesíteni, kutatásaiért Nobel­­díjat kapott. Marconi Bolognában, Righi Augusto tanár intézetében ismerte meg Hertz kísér­leteit. Szellemesen írja róla Zemplén Győző kitűnő' magyar fizikus, 1910-ben meg­jelent tanulmányában: „... bár tagadhatatlan, hogy Marconi ügyesen tudta fel­használni mások eszméit és eredményeit, nem lehet tőle elvitatni az igazi feltaláló érdemeit”. Az elektromos hullámok nagy, tengerentúli távolságra való biztos és rendszeres sugárzását Braun Ferdinánd találmánya tette lehetővé, Ő a szikrák keltésére hasz­nált sűrítőkört nem kötötte közvetlenül az antennába, hanem transzformátor útján közölte a rezgéseket az antennavezetékkel. A század elején óriási iramban megindult a kutatás, fizikusok, villamossági gyárak keresték a legjobb megoldásokat. Hamarosan megindult a rendszeres tenge­rentúli távíróforgalom, és a hajókat is szikratávíró állomással kellett felszerelni. Kezdetben sok zavart okozott, hogy különféle rendszerek alakultak ki, és üzleti okokból olyan egyezmény is megszületett, hogy például a Marconi-rendszerű állo­mással felszerelt hajók nem kötelesek más rendszerű állomások jelzéseinek felvé­telére. Ebből azután nemegyszer katasztrófa származott. Végül természetesen a fej­lődés odavezetett, hogy a segélykérést azonnal venni kellett. Szomorú, tragikus sors, hogy a Titanic segélykérő jelét a közelben tartózkodó Kalifornia gőzős nem fogta fel, mert rádiótávirásza aludt, s mire a katasztrófáról értesült, a Titanic óriásgőzös ezernyi utasával elsüllyedt. Tábori szikratávíró állomás 1910-ben 453

Next

/
Oldalképek
Tartalom