Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A repülés
Banki-motor Az anyagi sikert üzleti spekulációk követték, ömlött hozzá a pénz, azután meg elfolyt tó'le. 1913-ban találmányát az angol haditengerészetnek akarta eladni. Angliába hajózott, de nem érkezett meg. Alapos a gyanú, hogy a német admiralitás tétette el láb alól, hogy az angol torpedóhajók ne kapjanak jó motort. A Dieselüzem ugyanis a torpedóhajók sebességét, hatótávolságát hatalmasan megnövelte. Magyarországon a Fegyver és Gépgyár kezdett Diesel-motort gyártani. Az első sorozatból az 1906-os ipari vásáron az állam egyet megvásárolt, és a Győri Állami Fa- és Fémipari Szakiskola műhelyében üzembehelyezték, ahol 1945-ig dolgozott. Ma védett műszaki emlék. Egy nagyobb, erősebb, ugyanebből az időből való motor a Győri Vízművek telepén mint tartalékgép áll készenlétben. Említsük még meg a magyar Jendrassik György híres előkamrás motorját, amely vasútüzemben és tehergépkocsikon alkalmazva, a világ minden részébe eljutott. A Diesel-motorok hajókon, erőtelepeken, mozdonyokon is helyet kaptak. A dieselesítés ma világjelenség. A dugattyús gázgépek teljesítménye bizonyos határon túl alig növelhető. 3000 lóerőnél nagyobb teljesítményű repülőgépmotor például már nem építhető. Ha a teljesítményt mégis növelni kell, gázturbinát, vagy rakétahajtóművet kell beépíteni. 410