Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A repülés
kellett szerkeszteni. A gőzgépet könnyűre, erősre lehet tervezni, de a súlyos kazán a levegőbe emelkedést kérdésessé teszi. Lilienthal hosszas töprengés után csőkazánt tervezett. Előbb üvegcsőből készítette el a kazánmodellt, majd sárgarézből hajlított csőköteget hevített, s sikerült 10 atmoszférás gőzt termelni. A kazánt alkohollal fűtötte, az alkoholt szivattyú fecskendezte az égéstérbe. Ennek a kis precíziós szivattyúnak kidolgozása többhónapi munkájába került. Az égő alkohol a vasalkatrészeket gyorsan oxidálta. Végül a szelepüléseket platinából alakította ki, egyes részeket üvegből készített, és a 2,5 kilogramm súlyú gőzgép egynegyed lóerőt teljesített. Tíz percnyi üzemre elegendő alkohollal és vízzel megtöltve készen állt az indításra. 1873-ban elkészült a gólyára emlékeztető repülősárkány is. Kipróbáláskor az erős gőzgéppel mozgatott szárny letört. Ekkor Lilienthal is belátta, hogy a csapkodószárnyú repülőgép egyelőre megoldhatatlan. A modellkészítés során kialakított csőkazán azonban később a gőzfecskendők és más könnyű gőzgépek legfontosabb alkatrésze lett. A kísérletekhez sok pénz kellett. A Lilienthal testvérek akkor szerencsés ötlettel a híres építőszekrényt dolgozták ki. Sok pénzt ugyan nem szereztek, de a műhely és szabadalom értékesítésével elegendő anyagi lehetőséghez jutottak, s a kísérletet folytathatták. A nehézkes gőzgép helyett negyedlóerős hőlégmotort építettek. A kilencvenes években kezdte el Lilienthal siklórepüléseit. Óriási szárnyfelületeket épített és ő maga állt be a szerkezetbe és lejtős hegyoldalon lefelé futva a levegőbe emelkedett. Akkor már tudtak jó pillanatképeket készíteni, s ezeket az úttörő, korszakalkotó kísérleteket számtalan fényképen megörökítették. Ugyanakkor a franciák, amerikaiak, oroszok is kísérleteztek. Lilienthal még megpróbálta szénsavgázzal hajtott motorral is a csapkodószárnyú repülést, de azután végképp a sikló, vitorlázó repülés felé fordult. Kedvelt repülőterén a Rhinow-hegyen hét végén végezte sok-sok néző által megbámult kísérleteit. Utolsó repülése napján, 1896. augusztus 9-én jól indult a munka, két repülés simán lezajlott, de a harmadik repülés során hirtelen szélcsend állt be, a sárkány egyensúlyát veszítve megbillent, és meredeken lezuhant. Lilienthal gerinctörést szenvedett, Berlinbe szállították, ahol rákövetkező napon meghalt. A két Wright A sárkányrepülés első feltétele a könnyű, erős motor a XIX. század második felében megvalósult. Igaz, kissé sokáig tartott, mire megjelent, de a fejlődés biztatóan indult. Az első Ottó-motorok repülőgépen, léghajón nem jöhettek számításba. 150—180 percenkénti fordulatukkal óriási, súlyos alkatrészeikkel egyelőre csak helyhezkötött telepeken dolgozhattak. 250/perc fordulaton felül az addig használt lánggyújtás alkalmatlanná vált. Különben is az első Ottó-motorok lóerőnkénti súlya meghaladta a 600 kilogrammot, tehát még az akkori gőzmotorok lóerő-gépsúly arányát sem érte el. Gottlieb Daimler (1834—1900), a deutzi gépgyár egykori vezetője kimutatta, 376
