Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A repülés
ballon pillanatok alatt 1000 méter magasra szökött, s egy esőfelhó'ben eltűnt. 42 percnyi utazás után Gonesse faluban ereszkedett le, ahol a lakosság valami idegen világból érkezett csodálatos alkotmánynak gondolta. Óvatosan megközelítették az ide-oda libegő' léggömböt, egy bátor legény vadászflintájából beledurrantott a ballonba, mire a nagy zsák összeroskadt. Ekkor a falusiak nekirohantak, és cséphadarókkal agyonverték. A tisztátalan hidrogén kénszagot árasztott, amitől az ördög közellétét sejtve újból megijedtek, és kellő megfontolás után a léggömb roncsait ló farkához kötötték, és körülszáguldoztak vele mindaddig, amíg az egész apró foszlányokra nem szakadt. A kísérletek hihetetlen lelkesedést váltottak ki, mondhatjuk, ugyanúgy lelkesedtek, mint korunkban az első mesterséges holdak felbocsátásakor. A Montgolfier testvérek és Charles új léggömböt építettek, 22 méter átmérőjű ballont lenvászonból és papírból, és szeptember 12-én feleresztették. Újabb kísérlet során egy juhot, kakast és egy kacsát engedtek fel a magasba. A légiutazás jól sikerült, csupán a kakas egyik szárnya tört el, a birka rálépett. Az első légiutazók megérdemlik, hogy nevüket feljegyezzük: Pilatre de Rozier és Marquis d’Arlandes volt a két bátor vállalkozó. A király nehezen egyezett bele az emberek felrepülésébe, túlságosan veszélyesnek ítélte — nem alaptalanul. Mégis, a léggömb elkészült, 14 és fél méter átmérőjű, 2000 köbméter térfogatú ballon alsó részére körfolyosót szereltek, faszéntűzön szalmát, gyapjút égettek, esetleges tűz eloltására a ballonon vizes szivacsokat helyeztek el. A nézők és utasok tisztában voltak a pillanat történelmi jelentőségével. Amint felfelé emelkedett a léggömb, utasai kalapjukkal, zászlókkal integettek, ez volt a jele, hogy minden rendben történik. Emelkedés közben ismételten fűtöttek, és így elérték, hogy 25 percig a levegőben maradtak. Átrepültek Párizs felett, és a városszélen baj nélkül földet értek. A Montgolfier testvérek maguk nem szándékoztak repülni, sőt, minthogy a veszélyt ők ismerték legjobban, igyekeztek az ilyen vállalkozást megakadályozni; de később már ők lelkesedtek legjobban. Charles ballonja olyan jól sikerült, hogy máig mintául szolgál. Tetején gázkibocsátó szelep volt, a léggömböt piros és sárga hernyóselyemszövetből készült csíkokból varrták össze, belül gumizták. A léghajó kosarában homokzsákok álltak kéznél, hogy az emelkedést gyorsítani lehessen. A ballon felső részét háló borította, ehhez csatlakozott a kosarat tartó kötélzet. Charles az egyik Robert fivérrel, akivel együtt készítették a ballont maga is felszállt. Barométert és hőmérőt is vittek magukkal. Két óráig utaztak a levegőben, és Párizstól 40 km-re szálltak le. Ahogy földet értek, Charles egyedül akarta az utazást megismételni. Robert kiszállásával a ballon megkönnyebbedett, és gyorsan 2700 méter magasra emelkedett. Olvassuk el, mit írt erről a páratlan élményről a merész Charles. „Többé nem tudtam a földi tárgyakat egymástól megkülönböztetni, csupán a természetet láttam. Amikor elindultam felfelé, a lent maradottak részére akkor bukott le a nap a látóhatár mögé, de az én számomra ismét felemelkedett, és bearanyozta sugaraival a ballont és kosarát. Én voltam az egyedüli ember a horizonton, aki napfényt kapott, és az egész természetet sötétbe süllyedni láttam. 366
