Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A gépgyártás kialakulása
az acéldrótot rugóvá, a bútoriparban a rugózott bútorok gyártása ezzel vált lehetővé. A XIX. században kialakították a revolveresztergákat. Erre egyforma darabok gyors készítése során van szükség. Amikor az egyik kés elvégezte munkáját, nem kellett kivenni, helyébe újat tenni, újból beállítani, hanem a késtartó revolvert kellett csupán elforditani, és új kés kerül a munkadarab elé. 1855-ben S. Lawrance, F. W. Howe és Henry D. Stone angol gépgyárosok hozták forgalomba az első, gyári úton készült revolveresztergát. A cég elsősorban menetvágásra ajánlotta esztergapadját, mert az egymás után váltott késekkel gyorsan lehetett csavarokat készíteni. Később a gépgyártásban, a tömeggyártásban nélkülözhetetlenné vált. Másolóesztergát már a múlt század elején készítettek. Behelyezett mintadarabon végiggördülő tapintó vezette a kést. Főleg a tüzérségi gránátok tömeges gyártásában használták, de ma már minden más ipar használja. Századunkban találták fel a gyorsvágást. Az esztergakés olyan szögben fekszik a megmunkálandó felületre, hogy a forgácsot nem levágja, hanem szinte lenyúzza a felületről. Nagy sebességgel, vékony forgácsot választ le; igen nagy teljesítményű az ilyen gép. A gépgyártás számára használható marógépet Eli Whitney, a gyapotmagtalanító gép feltalálója szerkesztette meg elsőnek az Egyesült Államokban 1818-ban, de 1848-ig nem terjedt el. Ekkor Howe készített marógépet, s ez már bevonult a gépiparba. Mondani sem kell a régi órások fogaskerék-készítéshez már olyan eszközöket készítettek, amely hasonló volt a maróhoz. Réhé 1783-ban teljesen a maihoz hasonló marót alakított ki. Polhem óragyártáshoz készült fogmarója is hasonló elven működött, tehát — újból a régi nóta hangzik — a marónál is nehéz az igazi, az egyetlen feltalálót megtalálni, mert sokan feltalálták. Az esztergályozással kapcsolódott a csavarok gyártása, mert a gépgyártásnak rengeteg csavarra van szüksége. Eleinte reszelővei készítették, de itt is be kellett vezetni a mechanikus gyártást. A csavarok és csavarmenetvágás nagy szakértőjének Joseph Whitworthnak (1803—1887) a neve elválaszthatatlan a csavarszabványosítás korszakot alkotó mozgalmától. Az első gépgyárak a csavarokat házilag készítették. Ahány gyár, annyi félét. A gyárak szakosodásával szükségessé vált, hogy a csavarokat valamilyen szabály szerint készítsék, hogy valamely csavaranyát ne csak pontosan ahhoz az egy anyához készített csavarra lehessen felhajtani. Whitworth Manchesterben dolgozott. Az angol hosszmértékeknek megfelelően kidolgozta a csavarmenetek szabványait, s 1854-ben nyilvánosságra lépett rendszerével. Ő a csavarokat 55°-os csúcsszögű egyenlőszárú háromszög alakban metszette ki. A menet magasságának 1/6 részét lekerekítette. A háromszög magassága adja meg a menetmélységet. A csavaremelkedést úgy határozta meg, hogy egy angol hüvelykre (25,4 mm) eső menetek számát adta meg. A méterrendszer az egész világon elterjedt, ezért a csavarokat is „metrikus” rendszerűre kellett gyártani. Ez meg is történt. A métermenet szelvénye egyenlőoldalú háromszög, a csúcsot a háromszög 1/8 magasságában levágják. Ez részben azért történik, hogy a gyártás olcsóbb legyen, mert az éles meneteket rendkívül pontosan, tehát drágán kellene készíteni. 352
