Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A villamosság százada - új gépek, új energiaforrások
így Siemens, akinek vitathatatlanul igaza volt. A történet kiegészítéséül még hozzá kell tenni, hogy a híres Jedlik-féle csöves villamszedő 1945-ben az egyetemi építkezések során egy rádőlt állványtól összezúzódott. Törmelékeit összegyűjtötték és Opitz László az alakulóban levő technikai múzeum mérnök muzeológusa romjaiból újjáépítette. Minden megmaradt alkatrészt, fadarabot, zsinórt, szöget stb. az eredeti készülékből vett át, a szükséges üvegcsöveket, a staniolborítást, vasreszeléket stb. gondosan metallográfiái, mikroanalitikai vizsgálat alapján szerezte meg, és a készülék gyönyörűen rendbehozva kifogástalanul működik. A dinamó ugyancsak a technikai múzeumban várja elhelyezését. Még valamit meg kell jegyezni. Jedlik kilencven éves elmúlt már, amikor Győrött a nyugalom éveiben olyan generátort tervezett, ami váltó- és egyenáramot egyaránt szolgáltat. Ennek is megvannak egyes alkatrészei, de forgórésze a háború után sajnálatos felelőtlenség következtében elveszett. Az utóbbi évtizedekben számos magyar könyv, cikk, külföldön megjelent ismertetés bevitte Jedlik nevét a szaktudományba. Az Oxfordban megjelent 5 kötetes, hatalmas Singer-féle technikatörténet például a következőket írta róla: „A közelmúlt évek során Jedlik Ányos (1800—1895) neve vált ismeretessé honfitársának Verebélynek és a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek ismertetéseiből. Jedlik a Benedek-rend tagja volt, később a budapesti egyetem fizika professzora. Ismeretes, hogy felfedezte a dinamó-elektromos elvet 1861-ben és egy öngerjesztésű unipoláris gépet szerkesztett ugyanezen évben. Noha Jedlik számos tudományos lapban felfedezését publikálta ... műve a dinamó, a kortársak előtt ismeretlen maradt...” A dinamóval sokan mások is foglalkoztak, ki előbb, ki utóbb keresett és talált megoldást. A dinamó történetében legkiemelkedőbb név Werner Siemensé. Werner Siemens (1816—1892) Lentheben született és Berlinben halt meg. Fiatalon a porosz hadsereg kötelékébe lépett, a tüzérségnél szolgált, majd 1835-ben a tüzérségi és katonai mérnöki iskolára vezényelték. 1840-ben Wittenbergbe került szolgálattételre, ahol párbaj miatt várfogságra ítélték. Fogsága alatt fizikával, kémiával foglalkozott, kidolgozta az elektromos ezüstözés és aranyozás technológiáját, gőzgépregulátort szerkesztett, de tanulmányai főként az elektrotechnikára szorítkoztak. Később Halske mechanikussal együttműködve a távírót tökéletesitette. Az 1848-as forradalmi megmozdulásokban is részt vett, ami után, 1849-ben elhagyta a katonaéletet. A tenger alatti kábelek villamos jelenségeivel, azok megvizsgálásával foglalkozott, tudományos érdemei elismeréséül a berlini egyetem doktori fokozattal tüntette ki; 1874-től a Porosz Királyi Akadémiának is tagja volt. A távíróval foglalkozva a nehézkes galvánelemek helyett lüktető egyenáramot fejlesztő indukciós gépekkel próbálkozott, s 1857-ben feltalálta a híres kettős T armatúrát. Ez vashenger, melynek hossztengelye mentén bevágásokba fektetik a dróttekercset. Olvassuk el, mit írt Siemens önéletrajzában a dinamóelektromos elv feltalálásáról. „Már 1866 őszén, amikor arra törekedtem, hogy cilinderinduktorom segítségé-338
