Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

Hogyan kezdődött?

oldása után pálcára csavarja. Ez a technika már fejlett fonóműveletet je­lent. A legrégibb idők asszonyai még nem ismerték a felcsévélés műveletét. A fonal elkészülte után a fonónő fára mászott, és mindig lejjebb engedte a fonóeszközt. Amikor már nem tudott továbbmászni, elvágta a fonalat és a földön újból kezdte a fonást. Ilyen kez­detleges fonást még ma is lehet látni Ausztrália őslakói között. ,,Gyalogorsó”-val finom fonalat is lehet fonni. Egyiptomi királysírból elő­került finom, muszlinkelme fonalait gyalogorsóval fonták, valószínűleg gyerekek. A fonal általában nem végig henge­res, nem egyformán vastag, azért, hogy egyenletes fonalat kapjanak, a két fonalat „összecérnázzák”. A cérna eredetileg nem varrócérnát, hanem két vagy több fonalból összesodrott „gyártmány”-t jelent. Az összesodrás következtében az egyenetlenségek kiegyenlítődnek, a kapott fonal erősebb, egyenletesebb lesz. A legrégibb szövőszéken két rúd közé erősített vízszintes rúdra csavarodott fel a kész szövet; a szövet hosszában futó „lánc” fonalakat kövek terhelték és a láncok széthúzása — „szádképzés” — két pálcával történt. A legrégibb szövőszék az egyiptomi Badariból, i. e. 4400-ból ismeretes. A szöve­tet a láncfonalak különböző sorrendű emelésével mintázni lehetett. Ezek a szövet­minták azután megjelentek az agyagedények díszítésén is. A szövetmintát rákarcol­ták a nedves agyagra és kiégették. A kőkor embere ismerte a fémeket, elsősorban az aranyat, amit „termés”-álla­­potban talált és kalapálással jól alakíthatott. Az ilyen kőkori arany leletek száma azonban nagyon kicsiny, az arany úgy látszik még valóban ritka lehetett. A kőkorban tűnnek fel a sziklarajzok, barlangi festmények. Ezek gyakran egé­szen meglepő, magas fokú művészi érzékről, ízlésről tanúskodnak. Jelentőségükről évtizedek óta vitatkoznak. A barlangi ember az esős, hideg napokon a tűz mellé húzódva élte a maga társas életét. A művész színes rajzokkal, festményekkel meg­örökítette barlangja mennyezetén s falán az ősvilág számos állatának, az ősbölény­nek, mammutnak a képét. Egyik rajzon a mammut elejtését — verembe szakadá­sát — látjuk, másutt vadászó, vadat hajtó emberek tűnnek elénk. Vallási, vagy más érzés adta a művész kezébe a szerszámot, vitatott kérdés. Az őskor embere ismerte a festéket, színes földeket bányásztak is. Dél-Afrikában évek óta tanulmányozzák a barlangi rajzokat. Az egyik nagy­méretű művészi sziklarajzon bennszülött nők társaságában fehér asszony alakja látszik. Ruházata, megjelenése krétai eredetre mutat. Kréta azonban több ezer kilométer távolságra van a barlangtól. Hogyan, miként került oda a festmény, s kik rajzolták: olyan titkok, amelyek még megfejtésre várnak. 2* 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom