Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

A "nagy század" technikusai

Kötélszállítás rudasmü-meghajtással. Egykorú metszet tatta a bányahatóságoknak. A modellek nagy része ma is megvan a stockholmi technikai múzeumban. Egészen korszakalkotó volt Polhem kutatótevékenysége. 1697-ben a bánya­igazgatóság „Laboratorium mechanicum”-ot rendezett be, amelyet később (1701-ben) Falunba helyeztek át. A laboratórium igazgatója Samuel Buschenfeit, fiatal bányamérnök volt. Ő és több fiatal mérnök Polhem híve volt, számos Pol­­hem-féle szerkezetet Buschenfelt rajzairól ismerünk. A laborban készítették el az új gépek mintáit, s azokat kipróbálták. A példát sok más külföldi neves feltaláló is követte, például az angol Smeaton is. 1707-ben Georg Ludwig hannoveri választófejedelem meghívására szakértó'ként a Harz-hegység bányáit megvizsgálta, és a német szakemberek elé számos, érdekes, hasznos tervet terjesztett. így lovakkal hajtott, végnélküli lánccal dolgozó, felfelé haladó fagolyókkal működő bányaszivattyút, bányafelvonót. Két fiatal német bányász később vele ment Svédországba, ahol Polhem berendezéseit két évig tanulmányozták. A faluni bányákban a vízemelés és szállítás gondja egyre inkább foglalkoztatta a bányatulajdonosokat. A vízemelés egyszerű vízikerékkel hajtott, többrakatú szivattyúrendszerből állott. Vízikerékkel mozgatott, összefüggő rudazat a bánya fenekén levő szivattyút mozgatta, ami felnyomta a vizet a felette levő szintre, ahon­nét újabb szivattyú még feljebb nyomta és így tovább. Előfordult, hogy az erővíz nem a vízemelő akna közelében folyt, az erőt tehát át kellett vinni. Erre szolgált a „rudasmű”. Ma már nincs ilyen sehol, de a XVII—XVIII. század bányászatában általánosan használták. A függőleges aknaszállítás kötelekkel történt, fent az akna, vagy nyíltszíni művelés esetén a bányaüreg szélén vízikerék dolgozott olyképpen — mint Agricola is bemutatta —, hogy a kéthatású vízikerék felváltva előre és hátra tudott forogni, így a köteleket felváltva felgombolyította, és felhúzta a megrakott ládákat. 213

Next

/
Oldalképek
Tartalom