Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A "nagy század" technikusai
gálták az ipari oktatást. A forradalom eló'tti korszak műszaki világát jól tanulmányozhatjuk e munkából. Jellemzó' az akkori szellemi munka megfizetettségére — illetve meg nem fizetettségére —, hogy D’Alembert élete végéig járadékból élt, Diderot pedig elszegényedve, könyvtárát is eladta, aminél nagyobb veszteség pedig szellemi embert alig érhet. Az enciklopédia képanyagát ezelőtt pár évvel Amerikában pazar szép kiállításban önálló kötetekben megjelentették, és így újból hozzáférhető. Egy jellemző ábráját, a XVIII. századi franciaországi szélmalom szerkezetét az Enciklopédiából bemutatjuk. Az egyre szaporodó technikai könyveket a műszaki világ nem fogadta egyértelmű lelkesedéssel. Az „elmélettel” szemben ellenszenv nyilvánult meg, ami ma sem múlt el teljesen, hiszen a gyakorlati technikus nemritkán lekicsinyli az elméleti szakemberek szerepét, és fordítva. Ma, a technikai iskolázás széles körű elterjedésével ez a felfogás már majdnem megszűnt, de még nemrégiben is találkozhattunk vele. Hogy a régi időkben ez így volt, érthető, hiszen az elmélet még kidolgozatlan volt. Nézzük meg, hogyan vélekedett Nagy Frigyes az elméleti tanulmányokról, számításokról. Olvassuk el Voltaire levelét, melyet 1778-ban írt. így idézi Voltaire Nagy Frigyest: „Az angolok hajókat építenek olyan keresztmetszettel, amilyent Newton számított ki: az admirálisok azonban biztosítottak engem arról — mondta Nagy Frigyes —, hogy ezen hajók megközelítőleg sem vitorláznak olyan jól, mint a régi, csupán gyakorlati regulák alapján épültek. Én is, kertemben szökőkutakat akartam építtetni. Euler kiszámította a vízemelő kerekek teljesítményét, amelyek a vizet tartályokba emelik, ahonnét csatornákba jutva a Sansouciban a szökőkutakban magasba ugranak. A vízemelőműveket matematikailag számították, tervezték és mégis, 50 lépésnyire a tartályoktól egyetlen csepp víz sem szökött fel. Hiábavalóságok hiábavalósága, a matematika hiábavalósága...” A gyakorlati életbe a tudományos gondolkodás mégis behatolt, elsősorban Franciaországban, ahol 1794-ben Párizsban megkezdte működését az École Politechnique. Elsősorban hadmérnököket képeztek itt. Az iskola által kibocsátott mérnökök „szakmájuk” szerint a következő kiképzést és képesítést kapták. 1. Hadmérnökök erődítmények építéséhez és várharchoz. 2. Út- és hídépítők. 3. Térképészek, földmérők. 4. Bányamérnökök. 5. Hajómérnökök. Németországban 1825-ben Karlsruhéban hasonló iskola létesült. Bizonyos azonban, hogy a Selmecbányái és freibergi bányászati iskolák mindegyiket messze megelőzték. A technikai számítások, a műszaki tervezés, szilárdságtani vizsgálatok egyik legfőbb segítsége és segédeszköze, az infinitezimális — differenciál és integrál — számítás Newton és Leibniz óta ismeretes volt, de a mérnöki gyakorlatban csak a XVIII. század végén kezdték valóban felhasználni. A tervezéshez, tervrajzok készítéséhez a műszaki ábrázolás egyik legfontosabb segédtudománya az ábrázoló geometria. Első tudományos összefoglalását Monge, az École Politechnique szervezője és tanára végezte 1799-ben. Később, 1811-ben ugyanezen iskola tanára, J. N. P. Hachette az ábrázoló geometriát a gépészet, 210
