Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A tizenhetedik század
A TIZENHETEDIK SZÁZAD Nagy kutatók, érdekes emberek, nagy vállalkozások korszakába érkezünk a XVII. századdal. Új, tudományos, technikai korszak kezd kibontakozni, nevezetes alkotások születnek. Háborúk (különösen a harmincéves háború) szörnyű pusztításokkal járnak, de a harci zaj elültével, mint a betegségből felépülő test esetében, gyors fellendülés következik. Nem szabad persze elfelejtenünk, hogy tulajdonképpen nem élesen határolunk el egy technikai kort, amikor a tizenhetedik századról szólunk (hogy mást ne mondjunk, Galilei is ebben a században élte le életének jelentékeny éveit). Franciaországban a központi királyi hatalom megerősödésével az állam legfőbb irányítójává az egyeduralkodó akarata válik. „Az állam én vagyok” —jelentette ki XIV. Lajos király (1643—1715), és ez a felfogás sok háború, kizsákmányolás, elnyomás mellett alkalmat adott nagyszabású műszaki feladatok megoldására, tudósok támogatására is. A királyi hatalom fényét hatalmas paloták, díszkertek emelték, a hadműveletek hidak, várak építését kívánták, csatornák épültek, a szerteágazó francia folyók között létesített csatornák a nagytömegű áruszállítást, építőanyagmozgatást is lehetővé tették. A nagyszabású építkezésekhez egyelőre a régi „hagyományos” építőanyagok álltak rendelkezésre, ugyanazok, mint a rómaiaknak: kő, fa, tégla, mész. Az Itáliában használatos vulkáni hamut, melyet a rómaiak cementként használtak, nem ismerték, illetve csak elvétve alkalmazták. A nagy fény erős árnyékokat is vetett. Az építészek tudták például, hogy a hídépítkezések költségeinek legalább felét a mélyépítés, alapozás alkotja, amit a király nem lát, azért inkább díszes külsőre törekedtek, a hidakat művészi faragványokkal, szobrokkal díszítették, közben az alapozás megsüllyedt s több híd összeomlott. A lakosság szaporodásával, a városok megduzzadásával a városi közműveket ki kellett építeni. A régi római időkből megmaradt vízvezetékek tönkrementek, a városi kutak vize annyira megfertőződött, hogy ha járvány ütötte fel a fejét valahol — esetleg éppen a víz miatt —, elterjedését nem tudták meggátolni. A vízvezetékek építését nem lehetett halogatni. Párizsban 1500-ban 16 nyilvános kútról hordták a vizet. 1602-ben a Pont Neuf híd egyik íve alatt vízikerékkel hajtott 187
