Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fizikusok - feltalálók
Guericke kísérlete hogy abba külső levegő hatolhasson. A hordó alsó részébe fémcsövet illesztettem, hogy azon keresztül szívjam ki a vizet. Egy sárgarézből készült tűzifecskendővel a vizet a hordóból kiszívni próbáltam. Előbb a csövet tartó vascsavar szakadt le, majd erősebb csavarok behelyezése után három erős férfi húzta a dugattyút. Ekkor a hordóból olyszerű hang hallatszott, mint amikor a víz felforr, s ez mindaddig tartott, amíg a víz fölötti tér levegővel meg nem telt.” Ismételt próbálkozásairól a következőket írta. „Most már sikerült a kisebb hordóból a vizet kiszívni úgy, hogy helyén kétségkívül üres tér maradt vissza.” Világhírű kísérletét a regensburgi birodalmi gyűlésen mutatta be. Az Új magdeburgi kísérletek metszete úgy mutatja, hogy az összeillesztett, rézből kalapált félgömböket 8—8 ló húzza. (Az eredeti gömbök most Münchenben vannak.) Persze elégséges lett volna egyiket egy fához kötni, és csupán a másik oldalról 8 lóval húzatni, a hatás ugyanaz, de így a látványosság nagyobb volt. A légnyomással végzett kísérletek nagyon fontosak, mert a fizikai tudományos eredmények, így a légnyomás hatásának és törvényeinek megismerése hamarosan a technikában felhasználásra került. Az első gőzgépeket is voltaképpen nem gőz, hanem vákuum hajtotta, melynek megismeréséhez Galilei, Torricelli és Guericke munkája vitt el. 167