Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fizikusok - feltalálók
melyben Benvenuto della Vopaiának, Leonardo barátjának rajzai találhatók. Az 1520—30 közötti idő'bó'l való rajz világosan megmutatja, hogy az orsójárat elgondolása a XVI. század elején már megvolt. A római régészeti és történelmi múzeum könyvtárában talált két 1620—26 közötti vázlat félreérthetetlenül mutatja az ingás gátlómű tervét. Még az is érdekes a rajzon, hogy levakart régi írás fölé rajzolták és írták a szöveget. Szerzője ismeretlen. Galilei élete alkonyán foglalkozott ingaórával. Jómódú ember hírében állt, bár „pillanatnyi pénzzavarai” voltak, lakásában bizonyára volt asztali óra. Látta a foliot-járat bizonytalan működését, azt is tudta, az inga lengéseinek ideje azonos — legalábbis szűk kilengések esetén —, tehát alkalmas lehet időmérésre, óra szabályozására. Galilei öregséggel, betegséggel, vaksággal küszködött, az inkvizíció fogdmegjei lestek rá, amikor életereje utolsó fellobbanásával foglalkozott az óra megtervezésével. Az óra részben el is készült úgy, hogy szabályozására inga szolgált volna — ha befejezi. Meghalt, a rokonok pénzt szimatoltak és megpróbálták értékesíteni, befejeztetni, de a hívott mesterember nem ismerte ki magát a szerkezeten. A hagyatéki leltárba felvették: „egy darab vasóra, befejezetlen, ingával, Galilei találmánya”, s ezzel az ügyet lezárták, valószínűleg ócskavasként értékesítették, esetleg foliot járatú faliórát, esetleg más órát készítettek belőle. Később, amikor Huygens neve ismertté vált, a rokonság újból megpróbálta Galilei érdemét előhozni, Huygens szabadalmát megtámadni — ismert jelenség a találmányok történetében —, de sikertelenül. Angliában pár évvel ezelőtt Galilei elképzelése alapján órát készítettek, rugóhajtással, az óra jól járt és jár ma is. Galilei elképzelése tehát helyes volt. A firenzei tudománytörténeti múzeumban levő Galilei-órák — későbbi munka mindegyik — jól működnek. A világnak végül is Christian Huygens adta át az ingaórát. Az órát valójában a kor, a XVII. század érlelte meg, szükség volt rá, tehát feltalálták. A városi élet, a közigazgatás, a manufaktúrák, bíróságok a hadsereg és tengerészet egyre inkább a pontos időhöz kezdett igazodni. A csikorgó foliot-járatok és a XVI. századból való zötyögő gyógyszeresdobozhoz hasonló, nyakban, tarsolyba hordható „zseb’’-órák (Hele Péter találmánya) napi órás sietésükkel, késésükkel a növekvő követelményeknek nem feleltek meg. A tengerészeti és geodéziai helymeghatározások kérdését is csak pontosan járó órával tudták megoldani, az óra problémája tehát a „levegőben lógott”. 159
