Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)

II. rész A magyarországi címerhasználat története

kei vagy jelvényei. Lópatkót és szárai közt elhelyezett patkószöget vésetett tárcsapajzsára 1456-ban Schleiffengrad Mihály soproni kovácsmester. Beszélő címerré teszi a patkószeg a budai Hufnagel Miklós 1537-ből ránk maradt pajzsábráját (Hufnagel németül patkószöget jelent).

Már a XIV. századra kialakult a polgári címereknek egy olyan változata, amelyik merőben különbözik a nemesi címerektől, s többnyire egymást metsző vonalakból áll. Ilyen, h betűből növekvő négyesfőt ábrázolt 1375-ben Hainrich pozsonyi polgármester pecsétje (97. ábra). Tompos Ernő és Csorba Csaba kutatásai nyomán ma már számos mesterjegyes címert ismerünk. A régebbi magyar heraldikai irodalom nem foglalkozott az ilyen, pajzsba foglalt ábrázolásokkal, így szakszavaink sem alakultak ki a címerpajzsban szereplő geometriai ábrák megnevezésére. A magyar nyelvű tenninológiát Tompos Ernő alakította ki a közelmúltban a soproni városi levéltár polgári címerekben gazdag anyagának a feldolgozása során, főleg a német szakirodalomban használatos kifejezések ügyes magyarításával. A 98. ábrán az ő elnevezéseinek az illusztrációit találja az olvasó (néhány középkori soproni mesterjegyes címer társaságában).

1. Szár - többnyire egyenes és függőleges vonal, a mesterjegy többi részének a hordozója.

2. Szarufa - hasonló a heraldikai mesteralakhoz. A vonalak végét általában a vonal irányára merőlegesen vágják le.

119