Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)
II. rész A magyarországi címerhasználat története
igényével veszik fel. Korai, XIII. századi forrásaink azonban a magánszemélyek jelvényeiről igen szórványosak, s így sok esetben lehetetlen eldönteni, hogy a pecsétek pajzsaira került ábrázolások mennyiben felelnek meg a tartós használat követelményének. Minthogy a nyugat-európai fejlődés a címerábrák viszonylag gyors állandósulására mutat, munkahipotézisként címernek tekintjük a XIII. századtól kezdve minden, mesteralakkal díszített pajzsot, illetve az egyéb, korabeli források alapján ismert, zászlóra, csatasisakra emelt jelvényt. Tudatában vagyunk azonban, hogy e módszer bizonyos kockázattal is jár, hiszen így - az állandósultak mellett - néhány, nem a tartós használat igényével, hanem alkalmilag (utánzásként) pajzsra helyezett jelvény is bekerülhet esetleg a címerek közé. Ezek biztonságos kiszűrésére azonban a kisszámú forrás miatt nincs lehetőség. A címerhasználat hazai előzményeit elsősorban a harcmezőn használatos zászlókon kell keresnünk. Az ókortól kezdve Nyugaton és Keleten egyaránt alkalmaztak jól látható, hosszú rúdra tűzött jelvényeket a harcoló csapatok irányítására. Ezek a jelvények a legkülönbözőbbek lehettek, mondabeli állatokat (sárkány), totemeket (farkasfej stb.) egyaránt találunk közöttük. A leghíresebb és a legismertebb ilyen jelvény a római birodalom sasmadara volt, amely a Róma utódlására formált igényeknek megfelelően a XIII. század közepéig a német-római császárok bíborszínű zászlajának a rúdjára is rákerült. Államalapító István királyunk jelvénye a kereszt volt, s mivel a zászlótörténeti kutatás feltételezi, hogy zászlaja III. Ottó császárét (983-1002) vette mintául, feltehető, hogy ő és többi korai királyunk a rúdja hegyén kereszttel ellátott vörös zászló alatt vezethették a csatába seregeiket. Középkori krónikáink többször is megemlékeznek a magyarok zászlairól. A honfoglalás eseményeit előadva Anonymus jó néhányszor emliti, hogy az egyes vezérek zászlót emelve indultak hadba, sőt jelvényekkel ellátott zászlókról is beszél. Ez utóbbi azt valószínűsíti, hogy az ő korában az ilyen jelvények már egy ideje meghonosodhattak a zászlókon, hiszen a régi, honfoglalás kori időkbe vetíti vissza őket. (E sorok írója azokkal a kutatókkal ért egyet, akik Anonymust az „egykori” III. Béla király jegyzőjének tekintik, s úgy véli, hogy krónikája 1200 táján, illetve pár évvel később születhetett.) Kézai Simon, IV. László (1272-1290) krónikaírója, az Attila király zászlaján és pajzsán 60