Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)
I. rész. A címer
tátott, nyelvét kiölti, teste sovány, farka bojtos, felfelé kunkorodik. A címerrajzolók díszítő kedvének köszönhetően, már az élő heraldika korában előfordult, hogy az oroszlánt kettős farokkal ábrázolták (pl. Csehország címerében). Ma is kétfarkú oroszlán látható Békéscsaba címerében (92. ábra), arany oroszlán Cegléd régi címerképét őrző arany rámájú pajzsán (34. ábra). Olykor az oroszlán bal felé is ágaskodhat (58. ábra). A lépő és a szembenéző oroszlánt a hanyatló heraldika korában leopárdnak is nevezték. (Az élő heraldika a természethű leopárdot nevezte így!) Egészen szokatlan az oroszlán helyzete Váradi (Kalmár) János 1669-ben kapott címerében: fájdalmas tekintettel hátranéz, jobb mellső lába karmával a fejét vakarja (35. ábra). Mivel az itt ábrázolt címerképen az oroszlán magatartása a vitézség, bátorság helyett a gyávaságot, a kudarcot jeleníti meg, régebbi heraldikai íróink a Váradi-címert tréfás címernek nevezték el. A sas mint ragadozó madár szintén igen kedvelt képe a régi heraldikának. Valószínűleg a szimmetriára törekvés eredményeként vált kétfejűvé. Az ókori ábrázolásokon is népszerű állat a középkorban a német-római királyok, illetve (többnyire kétfejű változatban) a császárok jelvénye lett. Mindkét formáját számos uralkodóház felvette a címerébe, s ma is több ország államcímerén látható. Egyfejű sas látható a német-római királyok régi koronázó városa, Aachen címerében is (36. ábra). Minthogy a sas több osztrák tartomány pajzsán szerepelt, s a Habsburg-uralkodók hazánk címerét ezekéivel egyesítve használták (s többnyire német-római császárok is voltak), a sas Mohácstól kezdve 1918-ig végigkíséri a magyar címer történetét is. A madarak királyát ritkán ábrázolták természetes formában. (Ilyen kivétel Nagymartoni Pál országbíró pecsétjén - 8. ábra.) A „tipikus” sas sokkal inkább stilizált formájú: felröppenő helyzetben látjuk, fejét oldalra fordítja, karmait szétterpeszti, szárnyát kiterjeszti (36. ábra). A két nagy ragadozón, az oroszlánon és a sason kívül az állatvilág csaknem minden tagja előfordulhat címerképként. Kecskemét kecskéje (89. ábra) olyan típusú címerkép, amely összefüggésben van a tulajdonos (jelen esetben a város) nevével, azt mintegy elbeszéli. Ezért beszélő vagy névcímernek mondjuk. A különböző állatok igen alkalmasak voltak arra, hogy beszélő címerképekké váljanak, gondoljunk Berlin vagy Bern cimerpajzsának a medvéjére. (Németül a medve: Bär). 36
