Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)
I. rész. A címer
elő mindkét pecséten, s a kockázott pajzs maradt a későbbiekben is a de Vermandois-k címere. így állandósult jelvényként való használata mindenképpen bizonyítható. A címerek ezt követően rohamosan elterjedtek, s csatamezőkön és lovagi tornákon egyaránt használták őket. E tornák egyszerre feleltek meg a mai sportjátékoknak és hadgyakorlatoknak, és különböző típusaik alakultak ki. Minthogy a részvételhez szükséges drága felszerelést csak a legelőkelőbbek tudták megvásárolni, egyre inkább a nemesség főrendű és gazdag rétegei vehettek részt rajtuk. A játékok előtt be kellett mutatni a jelentkezők címereit és sisakdíszeit. Az uralkodó, illetve egyes nagy hűbérurak különlegesen kiképzett embereket, heroldokat tartottak, akik a címerek kiváló ismerőiként a harc befejezése után a csatamezőn címereik alapján azonosították az elesetteket, követi szolgálatokat teljesítettek, a lovagi tornák előtt pedig - amint egy 1483-ból származó ábra (6. ábra) mutatja - megvizsgálták a jelentkezők kiállított címereit, sisakdíszeit. Munkája megkönnyítése érdekében több herold készített címerkönyvet (a heraldika tudománya is innen ered). Több ilyen címerkönyv ránk is maradt. A lovagokon kívül azonban hamarosan mások is szerephez jutottak a harcmezőn - és a politikában. 1302-ben Courtrainál a flamand polgárok, 1315-ben Morgartennél a svájci parasztok, 1346-ban az ugyancsak paraszti származású angol íjászok arattak döntő győzelmeket a lovagi seregek fölött. A puskapor megjelenése és alkalmazása a hadművészetet is fokozatosan átalakította. A címeres pajzsok, sisakdíszes sisakok egyre inkább kiszorultak a harcmezőről, s miután a hagyományos lovagi tornák is megszűntek, már csak díszítőelemként éltek tovább. De túlélték a lovagvilágot. A kb. a XVI. századtól kezdődő időszakot az élő heraldika (addig tartott) korával szembeállítva, hanyatló heraldika, kései heraldika nevekkel illeti a szakirodalom. A címerek továbbélésének egyik okát abban kereshetjük, hogy használatuk már az élő heraldika korában is túllépett a lovagság keretein, s a legkülönbözőbb társadalmi osztályok, rétegek kezdtek alkalmazni heraldikai jelvényeket. Előkelő nők már a XII. században használtak címereket, s a papok, polgárok, városok (mint testületek) és parasztok egyaránt hamar követték őket: szaporodnak a kereskedőjegyet, családjegyet ábrázoló polgári pecsétek, a városkaput, falrészletet, védőszentet vagy olykor a 15
