Kalmár Péter: A kétezer éves papír - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1980)
"Soha el nem múló dolgokat készítünk"
A papírkészítők életéből A papírmalmokban átlagosan 5—10 fő dolgozott. Közülük 3—5 szakmunkás volt, 2—5 fő pedig segítő. A papírmalmot a papírkészítő mester vezette, akinek a munka irányításán kívül a rongybeszerzés és a készáru értékesítése is a feladata volt. Aki papírkészítő akart lenni, annak kétheti próbaidő után — ha megfelelt — négy évig kellett inasként tanulnia. A legények általában három évig vándoroltak, és ezalatt két évig dolgozniuk kellett, ha mesterré akartak válni. A tanult legények végleges alkalmazásuk előtt kétheti próbaidőt dolgoztak le. A napi munkaidő 16 óra volt, ez csak a XVIII. században csökkent 12 órára. Az inast általában a legény tanította. A tanulóidő alatt az inas csak kevés fizetést kapott. Ha a négyévi tanulóidejét becsülettel kitöltötte, nagy ceremónia közepette felszabadították. Először tudásáról kellett számot adnia, majd ünnepi asztal mellett — amelyre saját kezűleg tette fel az inaspecsenyét, egy nagy tál finom sülthúst — a legények levették róla a fehér inaskötényt, a sarokba dobták és ráadták a zöld legénykötényt. Az inast ezután mestere egy ütéssel legénnyé avatta, majd felköszöntötték, és jót mulattak. A felszabadított legény ezután vándorútra indult. Eldöntötte, hogy merítő-, rakosó- vagy simítólegény szeretne-e lenni, és a vándorlás során az egyes malmokban már azt a bizonyos munkát igyekezett minél tökéletesebben elsajátítani, amelyet saját maga számára kiválasztott. A háromévi vándorlás után a legény pályázhatott a mesterjog elnyerésére, de ennek gyakorlati jelentősége csak abban az esetben volt, ha önálló malmot tudott alapítani (ehhez sok pénzre volt szükség), vagy ha egy működő malom vezetését átvehette. A mestervizsga általános gyakorlata nem ismeretes, és feltehető, hogy a legtöbben még akkor is merítő-, rakosó- vagy simítólegényként dolgoztak tovább, ha vándorlásukat követően a mestervizsgát sikeresen letették. A legények vándorlásaik alkalmával vándorkönyvet vezettek, ez a szokás főként a XVII—XVIII. században terjedt el. 48