Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Március
Március 15 Hol szavalta Petőfi a Nemzeti dalt? A közhit szerint Petőfi Sándor 1848 történelmi nevezetességű márciusi napján a Nemzeti Múzeum lépcsőfokán állva szavalta el gyújtó hangú Nemzeti dalát. Ezt állítja az ott elhelyezett emléktábla is: „A magyar ifjúság állította e táblát az ifjú magyarság lánglelkű énekesének és örök dicsőségének Petőfi Sándornak, aki 1848. március 15-én délután a magyar szabadság dalát e helyről szavalta el.” Ezt az izzóan szép jelenetet „korabeli” képek, korunkbeli film, nem kevés leírás is hitelesíteni látszik. Várlconyi Nándor kutatásai alapján azonban ma már kétségtelen, hogy Petőfi ott soha nem szavalta el a Nemzeti dalt, a kortársak nem szólnak róla, a legilletékesebb, a költő maga pedig így vall: „E költemény buzdította március 15-én a pesti ifjúságot. Elszavaltam először az ifjak kávéházában, azután az orvosi egyetemben, azután a seminárium terén (Március 15. tér) végre a nyomda előtt, melyet erőszakosan elfoglaltunk, a hatvani utcában (most Szabad Sajtó utca). A szabaddá lett sajtó alól ez a költemény került ki legelőször.” Petőfi és a jelenlevő kortársak tehát nem említik a tűzgyújtó szavalatot a Nemzeti Múzeumnál. Mégis, hogyan vált közhitté, hagyománnyá e romantikus lobogású, forradalmi jelenet ? Olyan emlékezők vetették el a történelmi legenda magvát, akik nem voltak személyes résztvevői az eseményeknek. Március 15. után ugyanis a múzeum kertje nem egy gyűlés, forradalmi megnyilvánulás színhelye volt. Részt vett azokon Petőfi is, szónokolt, sőt egy alkalommal elszavalta A királyokhoz című versét is. Ezért fogadhatjuk el Várkonyi végső következtetését: „A lépcső legendája igazat beszél, mert mint minden valódi hagyomány, a történelem lényegét ragadja meg. Noha Petőfi ott nem szavalta a Talpra magyart, sokkal többet és jelentősebbet cselekedett, mintha megismételte volna. A lépcsőn folytatták Petőfi és társai március 15-ét, előtte vívta a nép a forradalmat. S minthogy ennek a cselekvésnek leghatalmasabb riadója a Nemzeti dal volt, a hagyomány sűrítő ösztöne a forradalomnak ezen a gyújtópontján kiáltatta el. A Múzeum tere a sorsdöntő hetek alatt a nép fóruma lett... A lépcsőfal pedig a szónoki emelvény, ahonnan a nép vezérei szemtől szembe szólhattak vele, s kormányozhatták a feltámadott tenger hullámverését. Ez adja meg a jelentőségét, s ez kárpótol a szétfoszlott illúzióért.” B.P.
