Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Augusztus
Augusztus 14 Tudós és békeharcos Milliók ismerték, szerették és becsülték Frédéric Joliot-Curie-t, a Nobel-díjas atomfizikust, a világ békéjéért fáradhatatlanul küzdő embert, aki 1958. augusztus 14-én halt meg. Maga emlegette, hogy diákkorában inkább a sport, a horgászás és a vadászat érdekelte. Tizenhét éves korában bekerült egy labdarúgó-csapatba, amely az angolok ellen játszott; kis híja, hogy hivatásos labdarúgó nem lett belőle. Középiskolái után a párizsi Fizikai-Kémiai Tanintézetbe került, ahol egy kiváló fizikaprofesszor, Paul Langevin döntő hatással volt rá. Joliota szakiskola elvégzése után egy ideig kohászati üzemben dolgozott, de kutatólaboratóriumba szeretett volna kerülni. Ekkor Langevin beajánlotta őt Madame Curie-hez (1. július 4-i cikkünket — A szerk.), s ez nemcsak tudományos, de személyes sorsát is eldöntötte, ő maga így ír erről: ,,Az intézetben dolgozott egy asszisztensnő, a főnök lánya: Irene Curie, ő bizony sokkal többet értett a fizikához, és sokat segített nekem. Gyakran figyeltem munkáját és őt magát is. Ezzel kezdődött a dolog. Aztán kölcsönösen rájöttünk, hogy nehezen tudnánk nélkülözni egymást. Jellemünk különböző volt, de Szerencsésen kiegészítettük egymást. A jó társulások — a munkában csakúgy, mint az életben — nem az azonos, hanem az egymást kiegészítő jellemek társulásai.” Így szinte megismétlődött Maria Sklodowska és Pierre Curie három évtizeddel korábbi regényes találkozása. 1926-ban, amikor házasságot kötöttek, Joliot felvette a Joliot-Curie nevet, mintegy annak kifejezésére, hogy apósa, a tragikusan elhunyt Pierre Curie szellemi és erkölcsi hagyatéka örökösének tekinti magát. Közös munkájuk valóban eredményekben gazdag volt. Hajszál híján megtalálták a rég keresett neutront — Chadwick azonban megelőzte őket. Legnagyobb eredményük a mesterséges radioaktivitás felfedezése, amelyért 1935-ben megkapták a kémiai Nobel-díjat. A háború nehéz évei alatt Joliot-Curie ereje jó részét a német megszállók elleni küzdelemnek szentelte. A háború után egy ideig a francia atomenergia-hivatal élén állt — irányításával épült meg az első francia atomreaktor, a ZOE —, de a hidegháborús, szovjetellenes politikától elvakult kormány nem tűrte meg ezen a helyen a kommunista tudóst, jóllehet szakmai elsőbbsége e téren vitán felül állt. Tudományos munkája mellett ezután is sok energiát fordított az emberiség közös ügyére: aktív békepolitikus lett. 1949- ben a Béke Világtanács elnökévé választották. Ezt a munkáját — mint kortársai — már valamennyien jól ismerjük. S. O.
