Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Július
Julius 10 Az űrkutatás és az üzleti érdek A nagyhatalmak óriási összegeket — évi több milliárd dollárt és rubelt — fordítanak űrkutatásra. A tőkésországokban emellett magánvállalatok is érdekeltek az űrkutatás adta lehetőségekben. 1962. július 10-én az American Telephone and Telegraph Company megbízásából az Egyesült Államok kormányának Országos Repülésügyi és Űrkutatási Hivatala (NASA) hatmillió dollár lefizetése ellenében egy Thor-Delta rakétával pályára juttatta a Bell-cég laboratóriumában készült Telstar nevű hírközlő mesterséges holdat, amelynek átmérője 88 cm, súlya 77 kg. Az aktív hírközlő mesterséges holdak csoportjába tartozott. Egyszerre 600 telefonbeszélgetés és egy tv-műsor továbbítására volt alkalmas. Magassága 1000—5700 km között változott. Keringési ideje 160 perc volt. Ilyen nagy magasságban keringve, egyszerre több kontinensről is lehetett „látni”, tehát nagy területek között tudott összeköttetést teremteni. Számos esetben eredményes rádió- és tv-kapcsolatot teremtett Amerika, Anglia és Franciaország között. A Telstar műszereinek üzemeltetéséhez az energiát a Nap adta: akkumulátorait több ezer napelem töltötte. Az ezernél több beépített tranzisztor és kristálydióda számos olyan technikai megoldást is életre hívott, amelyek jól alkalmazhatók a földi műszerekben. A Telstar család eme első kísérleti példánya hamarosan jelentős problémákat vetett fel. A kontinensek között megnövekedett információközvetítés számára ugyanis a tengeri kábelek nem elégségesek. A kérdés tehát így merült fel: lefektessenek-e újabb kábeleket a tengerfenékre vagy a Telstar és a hozzá hasonló rendszerű mesterséges híradástechnikai lánc kiépítésével oldják meg az egyre fokozódó igényt ? A jelek arra mutatnak, hogy ez utóbbi hatékonyabb és gazdaságosabb megoldást kínál. íme, egy döntő bizonyíték arra, hogy az űrkutatásra szánt súlyos anyagi áldozatok még anyagi megtakarítást is jelenthetnek! Annál is inkább, mert a mesterséges égitestek felbocsátásának költségei a felbocsátandó kg-okra számítva egyre csökkennek. K.Gy.