Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)

Április

Április 17 A villámok megszelidítője Tudóst, politikust, az amerikai szabadság egyik leg­jelentősebb harcosát gyászolta meg az amerikai nép 1790. április 17-én. E napon halt meg Benjamin Franklin amerikai politikus, az elektromosság egyik jelentős kutatója, a róla elnevezett elektromos sűrítő és villámhárító feltalálója. Franklin 1706-ban született Bostonban. Fiatal ko­rában nyomdász volt Philadelphiában. Híres villám­kísérletét 1752-ben végezte. Levegőbe eregetett pa­pírsárkánnyal kimutatta a villám és az elektromos­ság azonosságát. E kísérlete eredményeképpen szer­kesztette meg villámhárítóját. Franklin mélyreható kísérleteket végzett az elektromosság területén, be­bizonyította, hogy az elektromosság a testek felületén helyezkedik el. Kísérleteihez saját tervezésű készülé­keket használt. Természettudományos vizsgálódásai során a Golf­árammal is foglalkozott, számításokat végzett, és a hajósok részére elkészítette az áramlat térképét. Az első közkönyvtárat is ő alapította és szervezte meg Amerikában 1731-ben. Benjamin Franklin az elsők között volt, aki ter­mészettudományos eredményeivel a gyakorlati életet nemcsak szolgálta, hanem lényegesen át is alakította. Bár ez a könyv termé­­j zettudósokról szól, nem j mehetünk el szó nélkül I Franklin politikai szerep­­j lése mellett sem, amely- I nek csúcsa az USA elnö- I ki tisztségének betöltése 3 volt. Már 1776-tól az j amerikai államok önálló­sági küzdelmének fontos szereplője volt. Részt vett az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkoza­­j tónak megszövegezésé­ben. 1778-ban létrehozta Franciaországgal az an- 1 golellenes szövetséget. P. J. Franklin saját kezű térképe a Golf-áramlatról

Next

/
Oldalképek
Tartalom