Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Április
Április 4 „A fizikus jó és pontos módszerekkel és rossz anyagokkal kísérletezett; a kémikus nagyon jó anyagokat és nagyon rossz módszereket használt; a fizikokémikus a kémiából a rossz módszereket, a fizikából a rossz anyagokat vette át” — így nyilatkozott Wilhelm OstwcM, amikor egyszer megkérdezték, mi jellemzi az új tudományt, a fizikai kémiát. Megengedhette magának a csúfolódást, hiszen ezt a tudományágat voltaképpen ő alapította. A múlt század közepén mondták ki a fizikában az energiamegmaradás elvét, alakították ki a termodinamikát. Ezeknek a kémia jelenségeire való alkalmazásából, azokkal való egyesítéséből alakult ki ez a tudomány. Wilhelm Ostwald, német kémikus (Rigában, a cári Oroszországban született, később a lipcsei egyetem professzora lett) sokak egymástól független észleléseit összefüggő új tudománnyá szintetizálta. Tulajdonképpen nem talált fel új tudományágat, hanem a kémia különböző ágainak közös nyelvét ismerte fel, és kezdte meg az általános és analitikai kémiának fizikai kémiai elméletre való alapozását, Azóta ez a folyamat a kémia minden ágával megtörtént. Ez az alap ma már persze messze túlnőtt Ostwaldon. Őt mindenesetre annyira elbűvölte az energiatan kémiai alkalmazásának sikere, hogy azt hitte, megtalálta a tudás kulcsát. A termodinamika segítségével mindent megmagyarázhatónak vélt: nemcsak a tudományt, hanem a művészeteket, sőt az érzelmeket is. Felírta a boldogság egyenletét is: Q=q.(E+W).(E-W) Túlzó tanítása filozófiai iránnyá nőtt, melyet energetizmusnak nevezett. Mivel remek tollú író volt, nézeteinek híveket is tudott szerezni. Lenin élesen elítélte Ostwaldot, „nagy kémikusnak és kis filozófusnak” nevezte. Valóban: a modem kémia legnagyobbjai Ostwald iskolájából nőttek ki. ő maga is Nobeldíjat kapott, 1908-ban. 1932. április 4-én hunyt el, 80 esztendős korában. Sz. F.
