Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
péig terjedő két évszázad alatt az általános fejlődés, a politikai és gazdasági helyzet következtében erősen vontatott volt. A következő évszázad alatt, a 18. század második felétől korszakunk végéig, amikor e két tényező kedvezőbb lesz, az iparpolitika, valamint a papírkészítői rendeletek fogták vissza a fejlődés lehetőségét, visszatartó erejük azonban már nehezebben érvényesülhetett. Segítőnek csak a földrajzi tényezőt tarthatjuk — szerepe azonban csak passzív —, valamint a technikai helyzetet, annyiban, hogy nem hátráltatott. Mindezt összevetve, az általános fejlődést egy parabolához hasonlíthatnék, amelynek a végtelen felé haladó ága a vizsgált korszak utolsó harmadában, a 18. század közepén kezdi meg felszállását, de legfeljebb 20 fokosnak tarthatjuk az egyenestől eltérő hajlatát. Az egész korszakot az egyenletesség jellemzi: 200 évig egyenletesen vontatott a haladás — alig több megfeneklésnél —, 100 évig viszont, ha lassan és egyedi szélsőségekkel is, mégis egyenletesen emelkedik, de csak a következő korszakban, a 19. század második felében hozza be az általános fejlődéstől való lemaradását. Papírkészítésünk belső, vagyis technikai fejlődésével részletesen később foglalkozunk. Általában az említett vontatottság a jellemző. Az ismertetett külső tényezők közül a tulajdonosok magatartása, „iparpolitikája” szabta meg mint közvetlen tényező a technikai fejlődést. Mivel ez beruházást kívánt, a rendelkezésre álló tőke mindig a várható hasznot mérlegelte: mikor és hány százalékban kamatozik? Es csak a kedvező esetben szánta rá magát a beruházásra. Papírmalmaink sokáig megmaradtak az alapítási időnek megfelelő technikai szinten. Rendszerint akkor következett be jelentős változás, amikor a malom már alig tudott termelni: újjáépítése elengedhetetlen volt, a beruházást nem lehetett elkerülni. Természetes, hogy az újabb technikai eredmények alkalmazásával újították meg a malmot. A papírkészítés korábban ismertetett általános fejlődésének eredményei általánosan nem, csak részlegesen érvényesülhettek, következőleg az általános technikai helyzetet a szélsőségek jellemzik, mégpedig úgy, hogy a fejlődéssel egyidejűleg növekszik a két véglet közötti távolság. A 17. század második felében létesült papírmalmok általában egyenlő technikai színvonalon állottak. Ez a helyzet a 18. század elején is, a század vége felé már megindul az a szétválasztódási folyamat, amely a 19. század elején eléri végső pontjait: egyik helyen csak a legszükségesebbekkel felszerelt, 5 kalapácsos, 1 kádas, 2 fővel üzemelő papírmalom — mint pl. a sólyi — másutt a korszerűen berendezett, 25 kalapácsos, 2 kádas, 35 fővel dolgozó papírmalom — mint pl. az ebedeci — készíti a papírt. 66
