Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
III. Papirkészítésünk átalakulása papirgyártássá. 1840-1900
A technikai gondolat alkalmazásának társadalmi szükségességét egyrészt magán az iparoktatáson is lemérhetjük, másrészt a tényleges létesítményeken is megállapíthatjuk. Az utóbbihoz segítségül vehetjük a nagyipar gépesítését, amit az alkalmazott gőzgépek lóerőszámával jellemezhetünk. Így alakulnak: 1841-ben 130, 1852-ben 969, 1863-ban 8571, 1884-ben 63 869, 1898-ban 307 361 lóerő.19 A jelen esetben nem a növekedés százalékszáma a fontos (mert ez így alakult: 745, 874, 745, 481%, vagyis a fejlődés mértéke fokozatosan csökkent), hanem a tényleges lóerőszám. A fejlődést egy főre eső lóerőszám alakuláson is lemérhetjük. Az 1841. év nélkül így alakul:20 1 8 52-ben 0,00008, 1863-ban 0,0006, 1884-ben 0,004, 1898-ban 0,02 lóerő, vagyis az utóbbi évben 100 főre jutott 2 lóerő. A növekedés százalékszáma, az előbbihez hasonló, de egyenletesebb: 750, 667 500%, tehát a fejlődés mértéke így is csökkent. Fejlődésünk azonban elmaradt a nyugat-európai fejlődéstől. Németországban 1895-ben az összlóerőszám 3,9 millió volt, s így 100 lakosra 7 lóerő jutott. A vonatkozó számok összehasonlítása nemcsak az elmaradást mutatja, hanem azt is, hogy az ipari forradalom Magyarországon szűk területen zajlott le. Viszont ha a gépesítés fokát az egy munkásra jutó lóerőszámon mérjük, más a helyzet. A 90-es években a magyarországi nagyiparban 1,06 lóerő volt, a német nagyiparban pedig 1,07 lóerő,21 igazolván azt, hogy az ipari forradalom ez időre nálunk is tetőzött. A technikai fejlődést lemérhetjük az iparral foglalkozók számalakulásán is. 1857-ben 406 616, 1869-ben 646 964, 1880-ban 788 970, 1890-ben 854 822 fő foglalkozott iparral.22 Vagyis jelentős, aránylag egyenletes a fejlődés, és üteme csak a század vége felé csökken (159, 154, 108%). Ha az iparral foglalkozók számát az összlakossághoz hasonlítjuk, akkor a fenti sorrendben így alakul a százalékszám: 3,1—4,6 — 4,9—4,8%. Vagyis: a fejlődés a 80-as években tetőzik, és az iparigárda létszámnövekedése a 70—90-es években a népszaporulatból áll össze (annak kb. a fele). A tőkés fejlődéssel párhuzamosan, a külföldi munkásmozgalom hatására, a 60-as években megindul a hazai munkások szervezkedése is. 1868-ban megalakult az első szervezet, az Általános Munkásegylet, majd több vidéki fiókja, 1880-ban a Magyarországi Általános Munkáspárt, és 1890-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, amely az önsegélyező egyleteket szakszervezetekké szervezte át. 1899-ben már 126 szakszervezet volt az országban 23 603 taggal.23 E szervezkedés döntő jelentősége — eltekintve a sikeres sztrájkoktól — abban található, hogy ezáltal alakult a 90-es években a magyarországi munkásság öntuda-315
