Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
A szállításról a közigazgatás általában maga gondoskodott. Fennakadás csak járványos betegség esetében következett be, mint pl. 1831-ben az „epekórság” idejében, mikor is a kincstár számára Nagyszebenben szükséges papír a dévai papírmalomban rekedt.674 Az erdélyi közigazgatási papírszükségletet általábana következő papírmalmok elégítették ki: az enyedi második a 19. század elején, a fogarasi, a görgényszentimrei, a kercsesorai, a kolosmonostori, a nagyszebeni második, az orláti, a roskányi és a szászsebesi papírmalom a 18—19.sz. elején. A nyomdai papírszükséglet kielégítéséről az egész korszakban maga a nyomdász gondoskodott. Nehezebb feladat volt, mint az írópapír beszerzése. A nyomópapír ugyanis lényegesen olcsóbb volt annál, ritkábban és kevesebbet készítettek belőle papírkészítőink. A 16—17. században elég szűkiben volt. Inkább csak a tényleges szükségletre — kissé általánosítva a szót, úgy mondhatnánk, hogy önellátásra — termeltek. Jól jellemzi a helyzetet Tótfalusinak kissé irigykedve csengő megállapítása: „A lőcsei tipográfusnak [a Brewer családnak] pénze lévén a papirosmalmokon, annyi papirost adnak csak interesbe [kamatba], hogy megéri becsülettel véle és pénzen nem kelletik venni”.675 A 18. században már lényegesen jobb a helyzet, de egészen jó még a 19. század elején sem lett. Ugyanis a nyomda nem „termelhetett” egyenletesen, papírszükséglete is aránylag egyenetlen volt, rendszeres szállítási szerződést csak a nagyobb nyomdák köthettek. De még ekkor is előfordult, hogy hirtelen kellett a papír, és több napot szekerezhettek míg a szükségletet beszerezték. A szállítást is rendszerint ők vállalták, bár megtörtént, hogy megfelezték a költséget.676 A hirtelen papírhiányon úgy is segítettek, hogy valamelyik más nyomdából kérték kölcsön a legszükségesebb mennyiséget, s ha az véletlenül papírmalmos helyen működött, kifizették neki, szerezze vissza magának helyben. Csak az 1830-as években merült fel az a gondolat, hogy „levél által kérettetvén mustra [minta], azoknak ára, mind szintén köldése eránt is a felesleges utazás meg szüntetésével lehetne postán értekezni”.677 A legjobb megoldás persze az volt, amire Tótfalusi is törekedett 1697-ben Kolozsvárt, vagy Hochmeister Márton Nagyszebenben 1787- ben,678 és amit Heltai Gáspár 1563-ban Kolozsvárt, az Egyetemi Nyomda a 17. században Znióváralján, majd később Körmöcön megvalósított, hogy papírmalmot szerezzen magának, vagy legalább a bérletét, mint Barth János nagyszebeni nyomdász Szászsebesen 1812-ben, vagy Weber Simon Péter pozsonyi nyomdász Pilán 1825-ben. Ezt azonban nem mindegyik nyomdász tehette meg, még azt sem, amit a lőcsei, hogy „pénze legyen a papirosmalmokon”. Yásárolniok kellett a papírt. 301
