Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
legények bizonyságlevél nélküli felvételét.233 Felvételük viszont érthető, mert sok volt a külföldi vándorló legény, és nincs tudomásunk arról, hogy ez időben a bizonyságlevelet Európa-szerte bevezették volna. Helyette a 19. század elején, más mesterségekhez hasonlóan, megkezdik — még nem általánosan, inkább csak egyes tartományokban — a vándorkönyv használatát. — Külföldi példából — mert hazai nincs — néhány statisztikai érdekességet érdemes megemlíteni. Kilenc szászországi papírkészítőlegény vándorkönyvének tanúsága szerint az egy év alatt felkeresett legkevesebb malom 2 volt, a legtöbb 26, így egy papírmalomra legkevesebb 5 munkanap jutott, legtöbb 112.234 A felmondási idő végén a távozó legény rendszerint búcsúpoharat (Ehrentrunk) adott, amit Ausztriában az 1786-os rendelet megtiltott.235 Miután a legény 3 évi vándorlását, s így tanulását befejezte, pályázhatott a mesterjog elnyerésére. Sajnos, nincs adatunk arra, hogy ez ténylegesen hogyan történt, e témát még nem vizsgálták meg alaposan. Ha feltételezzük, hogy a többi mesterségnél dívó szokás szerint zajlott le, akkor lényeges pontjait röviden a következőkben vázolhatjuk. Megvizsgálták, hogy a jelentkező bizonyos követelményeknek (származás, szakmai képzettség stb.) megfelel-e. Ha igen, elkészíthette a mesterremeket, ami feltehetően különleges, finomabb papírok készítése lehetett. Ha a mesterek bírálata ezt hibátlannak találta, mesterjogot nyert, amit szintén megünnepeltek az ún. mesterasztallal, vagyis lakomával. Az önállósághoz azonban — akár mint bérlő, akár mint tulajdonos — egyrészt jelentős tőkére volt szükség, másrészt szabad malom is kellett, és általában mindkettő kevés volt. A legény két megoldás között választhatott: vagy nem tette le a mestervizsgát, vagy ha letette is, legényként szolgált tovább, várva a lehetőségre. E nehézségek miatt nem alakulhatott ki az egységes gyakorlat. Külföldön olyan szokással is találkozunk, hogy a legény bizonyos szolgálati idő (pl. 10—15 év) után, ha alkalma adódott, már mesterként dolgozhatott. De az is megoldás volt, hogy csak akkor tette le a mestervizsgát, amikor malomhoz juthatott. Átmeneti állapot volt — de sokszor jogosított is — az ún. mesterlegény (Meistergeselle) — más mesterségnél is általános — gyakorlata. Ha a tulajdonos nem volt papírkészítő, ha a papírkészítő maga nem akart a malommal foglalkozni — kivételes eset —, vagy pedig ha a papírkészítő özvegye meg akarta tartani a malmot és csak kiskorú fia volt, megtehette, hogy a legények közül kiválasztott egy minden szempontból megfelelőt, és rábízta a malom vezetését — ő lett a mesterlegény. Hazánkban az utóbbi esetre van adatunk.236 108
