Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
vendégek gratuláltak neki, sok szerencsét kívánva a legényállapothoz. Ezután asztalhoz ültek, és a mester társpoharas felköszöntője után megkezdődött az eszem-iszom. Hazánkban az ünnepélyt vagy a helység kocsmájában, vagy a malomban tartották meg. Az új ruhában megjelenő inast mestere egy ütéssel legénnyé avatta, és az újdonsült legény a feldíszített tálba rakott pecsenyét a következő szavakkal tette le az asztalra: „Régi szokás szerint engedelemmel teszem le az én becsületes inaspecsenyémet.” És a köszöntők után ugyancsak megkezdődött a lakoma.214 A vendéglátó külföldön is, hazánkban is természetesen az inas volt. A külföldi adatok szerint e vendégeskedés — a papírkészítőknél szokásos ún. becsületes ajándék egyike —jelentős anyagi megterhelést jelentett az inasnak. A szükséges összeget rendszerint kölcsön kérte mesterétől, majd ledolgozta — sokszor bizony évekig. Ez a szokás Németországban és Franciaországban elszegényítette a legényeket, de a hatósági rendeletek hasztalan tilalmazták megtartását. Hazánkban a felszabadulás az új ruhával és a lakomával együtt 4—5 forintjába került az inasnak, amit ha szegény volt, mestere kölcsönzött, akinek azután ledolgozta.215 Ausztriában a szokás szerint 3 forinttal megválthatták a nagy ceremóniát, az ünnepséget megtiltó 1786. évi rendelet szerint.216 A felszabadulás tényéről a 18. századtól kezdve — mint más mesterségnél is — hiteles oklevelet (Urkunden, Lehrbrief) kaptak.217 A felszabadított legény nem lett azonnal egyenrangú a többivel, egy ideig, a német területeken ún. poharaslegény (Schenkgeselle), nálunk szolga (Knecht) volt.218 Csak azután lett legény (Geselle), miután első munkahelyén 14 napot ledolgozva bebizonyította, hogy erre érdemes. Ekkor kapott — adott ún. társpoharat, ami Ausztriában az ezt megtiltó 1756-os rendelet szerint 1 pint (1,42 1) borból állott219, és evvel lett tagja az ún. társpoharas atyafiságnak. Az új legény komoly tanulása ezután következett: a vándorlás, más malmok munkáinak, a külföldi gyakorlatnak a megismerése. 3 évig tartott a vándorlás, amelyből két évet dolgoznia kellett (összmunkanap = 2 évvel), ha mester akart lenni. Külföldön az először vándorúinak induló legény keresztlevelét és szabadulólevelét vitte magával. Ha viszont már dolgozott valahol, akkor a 18. században a bizonyságlevelét, a 19. század elején a vándorkönyvét is. Hazánkban is így lehetett, hiszen más mesterségnél is ez volt a szokás. A vándorló legény, a papírmalmok közötti nagy távolság miatt, a közbeeső helyeken valószínűleg idegen céhek és mesterségek legényszállóiban 104
