Takács Pál et al.: A szénkémiai kutatások magyar úttörői - Kőszén és kőolaj anyagismereti monográfia sorozat 4. (Budapest, 1970)
4. Szebényi Imre: Dr. Varga József (1890–1956)
1 tőkecsoport, amely a szabadalmak birtokában az eljárás nagyipari megvalósításának jogát birtokolta. A felszabadulást követő években is főleg a németországi 18 hidrogénező üzem technológiáját, katalizátorait és termelési eredményeit ismertették a győztes hatalmak a különböző elnevezésű (B.I.O.S., C.I.O.S., F.I.A.T.) jelentései. Ezeknek csaknem mindegyikéből megállapítható, hogy a nagynyomású hidrogénezés technológiája a gőzfázisú reakciótérben úgyszólván kizárólag WS2-ot vagy WS2-tartalmú katalizátorokat használt és ezek hatékonyságának megőrzése végett szükséges volt a reakciótérben a nyersanyagok kéntartalmával változó, fölös és minden esetben ,,0,5%-nál nagyobb” kén-hidrogén-koncentrációt tartani. Csakis a győztes hatalmak megnevezett jelentéseiből lehetett tudomást szerezni arról, hogy esetenként a folyadékfázisú hidrogénezés szénpép vagy kátránymaradék nyersanyagába is kénvirágot kellett adagolni. Különösen a benzint termelő üzemek kényszerültek arra, hogy a gőzfázisú hidrogénezés második fázisában kén-hidrogént juttassanak a reakciótérbe, mert ebbe az üzemtagozatba az előző finomító hidrogénezés miatt kéntől gyakorlatilag mentes anyag jut. Utóbbi munkafázis katalizátora, a WS2, kén-hidrogén jelenléte nélkül csak rövid ideig és rossz hatásfokkal hidrogénezi benzinné a finomító-fázis kéntől gyakorlatilag mentes középolaját. A hidrogénezésnél a kén jelentőségéről 1949-ben M. Pier,* a nagynyomású katalitikus hidrogénezés egyik feltalálója, a szenek, kátrányok, kőolajok hidrogénezésével kapcsolatban a következőket írja: „Minthogy e nyersanyagok kéntartalmúak, csak olyan katalizátorok használatáról lehetett szó, amelyeknek a kén nem árt. Így gyümölcsöző gondolat volt az eddig mérgeknek tartott ként, kén-hidrogént és a szulfidokat a katalízis számára hasznosítani.” W. Krönig** 1950-ben megjelent könyvének 126. oldalán a kérdésről a következőket írja: „Nem teljesen tisztázott még, miért van a reakciótérben bizonyos kén-hidrogén parciális nyomásra szükség ahhoz, hogy a szulfidkatalizátorok teljes hatékonyságukat fejthessék ki: lehetséges, hogy kén-hidrogén hiányában a nagynyomású hidrogén a négy vegyértékű vegvületeket olyan kisebb vegyértékűekké redukálja, amelyek szulfidjai kevésbé hatásosak, de az is lehetséges, hogy a kén-hidrogén jelenléte oszcillációt idéz elő a WS2 és a reakció feltételei mellett nem állandó WS3 között. Arra is vannak támpontok, hogy a WS3-nak a WS2-nél is nagyobb az aktivitása.” Varga József találmányáról a korábban már említett St. Landa professzor az 1966. szeptember 30-i emlékülésen többek között ezeket mondotta: „Varga professzornak az 1929. évtől származó 676464. számú francia szabadalma a kémikusokat újszerűségével meglepte, és nagymértékben növelte Varga professzor kutatói hírnevét.” Mint a későbbi kutatásokból kitűnt, ez olyan találmány volt, amelynek alkalmazhatóságát csak a későbbi kémiai technológia értékelte kellő mértékben*** * M. Pier: Einiges über Hydrier- und Spaltkatalysatoren bei der Öl- und Kohle- Verarbeitung. Z. für Elektrochemie, 53, 291 (1949). ** W. Krönig: Die katalitische Druckhydrierung von Kohlen, Teeren und Mineralölen. Springer Verlag, Berlin — Göttingen—Heidelberg 1950. *** St. Landa: Megemlékezésem Varga Józsefről. Kémiai Közlemények 27, 9 (1967). 118
