Dercsényi Balázs: Árkay Aladár - Architektúra (Budapest, 1967)

Értékelése

Értékelése

Árkay Aladár a XX. századi magyar építészet egyik színes, sokoldalú alakja. Építész, festő és iparművész volt egy személyben.

Alkotó tevékenységének kezdeti éveiben szabadította ki magát az eklektika nyűgéből. A XX. század első évtizede az útkeresésé, a próbálkozásoké volt. 1905 és 1910 között szoros kapcsolatba került a magyaros-szecessziós építészetet művelő csoporttal. Az első világháború előtt készült néhány ilyen irányzatú alkotása egyedülálló és előremutató.

Az első világháború után a művészeti életünkben folyó kontárkodás és megalkuvás ellen lép fel: úgy tervez, mint a háború előtt, hogy új útra indítsa építészetünket.

Ebből az időszakból a győri templom emelkedik ki, melynek korszerűsége a hazai fejlődésből, nem pedig külföldi minták követéséből származik. Ez a templom megújuló építészetünk első jelentős alkotása.

Élete végén fia társaságában dolgozik. Árkay Bertalan a modern nyugati (Bauhaus) építészet hatásával frissíti a családi tradíciókat, édesapja elgondolásait megkísérli beilleszteni az új építészetbe.

Szólni kell külön Árkaynál az építészet és a társművészetek egészséges kapcsolatáról, amit kétségtelenül elősegített az, hogy egy személyben jó képzettségű festő és iparművész is volt. A templombelsők harmonikus megoldása, az a körülmény, hogy meg tudta találni a képzőművészeti ágak harmonikus együttélésének módját az építészet vezetőszerepének biztosításával, az ő hozzáértését dicséri.

Árkay Aladár alkotói pályafutása életművének eredményei ellenére tragikusnak mondható. Részt vett, éspedig igen tevékenyen, abban a harcban, mely az első világháború előtt a korszerű magyar építészet megalkotásáért folyt. Ha nem is a legegyenesebb utat, Lajta Béla útját választotta, de szakítva az eklektikával, a finn, az északi és a népi építészet példáját követve, a szecesszió törekvéseit józanul alkalmazva kereste az újat. Törekvéseit az első világháború derékba törte. A társadalom általános maradisága új életre hívta az eklektikát, annak is legsekélyesebb változatát, a neobarokkot. A hivatalos építészetet nem követte ebben a retrográd szemléletben, de sajátos stílusa végeredményben kompromisszum volt. Inkább csak a korszerű technika alkalmazásával, néhol megmutatásával tért el társaitól. Amikor élete utolsó évtizedében közelebbről megismerte a külföldi törekvéseket, és rádöbbenhetett, hogy nem jó úton jár ő sem, már csak egy alkotásra futotta ereje. A győr—gyár-