Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)

A világot jelentő szalagok

ti vet, ellenkezőleg: gyakran és szívesen használják őket, hogy sokoldalúbbá és szemléletesebbé tegyenek egy-egy műsort, vagy bemutassanak olyan dolgokat, amelyek ma még nem hozzáférhetők a televízió kamerái számára.

Idetartoznak természetesen a dokumentum-, az oktató- és a játékfilmek is. A tőkés országok televíziónézői már a homlokukat ráncolják, ha eszükbe jutnak a televízió játékfilm-közvetítései. Nem is veszszük ezt zokon tőlük, mert amit itt játékfilmként bemutatnak, a legtöbb esetben enyhén szólva elavult; vagy egyenesen szemétről van szó, amit már egyetlen mozi sem mutatna be.

Hogy ennek mi az oka? Az, hogy a tőkés világban a film és a televízió ellenségekként állnak szemben egymással. Különösen a film az, amelyik nemkívánatos konkurrenciát lát a televízióban, s a filmtrösztök mindent elkövetnek, hogy megkeserítsék a televízió életét. Egyik fogásuk az, hogy a képernyőn tilos „új” filmek bemutatása. Idetartozik azonban az is, hogy a film állandóan igyekszik egy orrhosszal megelőzni a televíziót. Ennek a küzdelemnek egyik megnyilvánulása az utóbbi években elterjedt jelszó: „szélesen, szélesebben, még szélesebben”, meg a „hatezer szereplőt megmozgató filmóriásokról” szóló hirdetések.

Ugyanakkor a nyugati filmtársaságok nem szívesen verik dobra, hogy a színfalak mögött természetesen a televízión is szeretnének keresni: Hollywoodban például ma már nincs nagyobb filmtársaság, amely ne gyártana mellesleg kizárólag a televízió-közvetítések számára szánt filmeket is.

Nálunk és valamennyi szocialista országban a film és a televízió kiegészíti egymást. Mindkettőnek — a színházakkal, kiadókkal és számos más kulturális intézménnyel együtt — közös a célja: a lehető legtöbb ember számára hozzáférhetővé termi a kulturális javakat.

Semmilyen képernyő sem pótolhatja egy ünnepi

86