Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)
Kérjük, maradjon a képernyő előtt!
mihelyt szükségletté válnak, és mihelyt a termelési technika elérte azt a színvonalat, amely megvalósításukat lehetővé teszi. Ám nem a környezet által eladdig félreismert zsenik hirtelen ,,megvilágosodása” révén születnek meg, hanem kutatók, technikusok és szakemberek szorgalmas munkájának eredményeképpen, akik a maguk módján munkájukkal építőköveket szolgáltatnak a technika továbbfejlődéséhez. A televízió feltalálói között éppen ezért meg kell említem Hallwachsot és Sztoletovot, a két fizikust, Nipkovot, a diákot, May-1, a távirdászt csakúgy, mint Braunt és Dieckmannt, Rozingot és Bairdet, Zvorikint és 'von Ardenne-1. Amilyen változatos a televízió-kutatás ismert és ismeretlen területein az úttörők felsorolása nevek és nemzetiségek szerint, olyan sokféle volt az általuk járt út (melyről nemegyszer vissza kellett fordulni), azonban a képátvitel alapelveihez a kísérletezők mindig hűek maradtak. Senki sem kísérletezett például olyan távolbalátó készülék feltalálásával, amellyel — akárcsak a mesebeli varázstükörrel — tetszés szerint a világ bármely pontjára el lehetne látni. A távolbalátásnak ez az elképzelése megmaradt a karikaturistáknak, akik alaposan ki is aknázták. Aki komolyan foglalkozott a távolbalátás terveivel, az tudta, hogy a vevőberendezéshez adókészülékre van szükség, és a távolba csak olyan képek és jelenetek továbbíthatók, amelyeket ez az adóberendezés előzőleg felvett. Hogyan lehet „elszállítani” a képeket az „adóból”, azaz a felvevőkészülékből a vevőállomásra? Erre a kérdésre csak egyféle lehetett a válasz: az elektromosság, amelynek segítségével táviratozunk és telefonálunk, föltétlenül képes arra is, hogy képeket továbbítson. Az biztos, hogy a végtelen sok apróságot tartalmazó képeket nem lehet „egészben” közvetíteni. Az utóbbi 75 év folyamán kigondolt vagy kipróbált valamennyi távolbalátó rendszer abból a gondolatból 5
