Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)

Sorok, képpontok, fűrészfogak

sítja. A vezérlést itt is fűrészfog alakban ábrázolható áramváltozás biztosítja, melynek frekvenciáját úgy állapítják meg, hogy az elektronsugár pontosan 1/56 másodperc alatt haladjon végig függőleges irányban a képernyőn (aki itt 25 fűrészfognyi frekvenciát várt, emlékezzen vissza, hogy minden képet két részben, azaz kétszer V50 másodperc alatt kell letapogatni).

Az elektronsugár kétféle mozgása úgy kapcsolódik össze, hogy létrejöjjön a kívánt rács. Most, ha pontosak akarunk lenni, a sorok nem vízszintesen haladnak többé, hanem a függőleges eltérítés hatására, lefelé ferdülnek. Ez az eltérülés azonban oly csekély, hogy gyakorlatilag nem vehető észre.

Amikor az eltérítő áramok keresztülhaladnak: a képcső eltérítő rendszerén, a képernyő fehér felületnek mutatkozik. Itt még egyszer emlékeztetünk arra, hogy a valóságban nem az egész ernyőt, hanem csak egy pontját érik elektronok, és a világító felület optikai csalódását csak szemünk lustasága okozza. Egyébként az is közrejátszik benne, hogy az ernyő anyaga kis ideig még azután is világít, amikor az elektronsugár már elhagyta a becsapódási helyet.

Tegyük föl, hogy az adóban működő letapogatóberendezés és a képcsőben áramló elektronsugár szinkronizálva van, azaz a megfelelő sorok mindig ugyanabban a pillanatban kezdődnek és fejeződnek be, — akkor a kép közvetítéséhez már csak egy kérdést kell megoldani: az éppen továbbított képpont világosságának megfelelően a képcsőben levő sugarat úgy kell alakítani, hogy a vevőkészülék képernyőjén a megfelelő világosság keletkezzék.

Az egyes képelemek fényességértékeit a felvevőben az adó működését vezérlő áram- és feszültségértékekké alakítják át, a vevő ezeket fogja fel. Ezeket a feszültségingadozásokat átadják a Wehnelt-hengernek, s ezek megfelelő felerősítés után befolyásolják a képcsőben haladó elektronáram intenzitását. Ezt a

34