Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)

Sorok, képpontok, fűrészfogak

a képek, hogy a vibrálás megszűnne? Elméletileg persze megvolna rá a lehetőség, csak gyakorlatilag nem keresztülvihető. A filmnél a képváltakozás számának megkétszerezése a film hosszúságát is a kétszeresére növelné. Ez nemcsak a film nyersanyagával kapcsolatos költségeket fokozná, hanem a kétszeres működési sebesség miatt a vetítőberendezés és a nyersanyag fokozott elhasználódását is előidézné.

Nos, és a televíziónál? Már az első oldalakon rá kellett jönnünk, hogy minden egyes újabb képelem bonyolultabbá teszi a berendezést. Ez a modern televíziótechnikában is így van. Ahhoz, hogy a vibrálás nagyjából teljesen megszűnjön, meg kellene kétszerezni a képváltakozási számot, ez pedig szükségképpen a képpontok számát is kétszeresére növelné; ez pedig nemcsak a berendezést tenné bonyolulttá, hanem szinte leküzdhetetlen nehézségeket okozna a közvetítés terén.

Ezért megmaradunk a másodpercenkénti 25 képnél, és „becsapjuk” a szemet: nem sorról sorra tapogatjuk le a képet, hanem az első letapogatás alkalmával egy-egy sort mindig kihagyunk, tehát mondjuk az első, harmadik, ötödik stb. sor fényességértékét vizsgáljuk meg. Mihelyt elértük a kép alsó szélét, megint elkezdődik a letapogatás föntről, csakhogy ezúttal a kihagyott sorok, a 2., a 4., a 6. sor stb. közvetítése . történik meg. Minden egyes televízióképet két részletben tapogatnak le úgy, hogy egyszerre egy „félképet” továbbítanak. Így az a látszat keletkezik, mintha az egész képernyő a másodpercenként 50 képváltakozás ritmusában vibrálna. Ami az egyes sorokat illeti, ennél a ma már általánosan alkalmazott „sorátugrási eljárásnál” is megmarad a 25-ös váltakozási ritmus. Ez a „sorközi vibrálás” mégsem hat olyan zavaróan a szemre, mint az, amikor a sorátugrási eljárás mellőzésekor a nagyfelületű ernyőn az egész kép vibrál. A vibrálás csak akkor válik újra kellemetlenné, ha a képernyő túlságosan világos.

32

i