Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)

Nipkov utat mutat

rendszabályokat kell foganatosítani, amelyek eléggé bonyolultak. Még hallunk erről a problémáról.

Nem volt a földön nagyobb ország, ahol a húszas években ne végeztek volna távolbalátási kísérleteket a Nipkov-féle eljárás alapján. E kísérletek során mindig drótnélküli távolbalátásról volt szó, vagyis olyan televízióról, amely rádióhullámok segítségével lehetőleg nagyszámú néző részére sugározhat. A technikai megvalósításról most csupán annyit, hogy az eddigi fejtegetések során az adó és a vevő között föltételezett összekötő vezetéket a drótnélküli televíziónál rádióhullámok helyettesítik, amelyeket korlátlan számú vevőberendezés foghat fel. Angliában annak idején Baird technikus végzett ilyen kísérleteket. Adóberendezést létesített, televízióadásokat sugárzott a brit rádiótársaság állomásain keresztül, sőt azt is megpróbálta, hogy rövidhullámon televízióképet továbbítson az Atlanti-óceán másik oldalára. A kísérlet sikerült ugyan, de gyakorlati jelentősége csekély volt, mert a körülmények csak durva felbontást, viszonylag kevés képpontot tettek lehetővé.

A Szovjetunióban nagy kutatócsoport dolgozott a televízió megvalósításán. Tagjai közül itt csak Csernisev, Smakov és Braude nevét említjük meg. Nipkov-tárcsák segítségével sikerült televízióadásokat közvetíteniük. A képeket 30 sorra bontották.

1928-tól kezdve a német birodalmi posta is kísérletezett a 30 soros rendszerrel, 3X4 centiméteres képnagyság mellett. A távolbalátási kísérletek viszonylag nagy népszerűségnek örvendtek. Ennek főleg az a magyarázata, hogy olyan időben zajlottak, amikor a rádió milliószámra vonta be hatókörébe az új hallgatókat. A legtöbb rádióhallgató úgy gondolta, hogy a távolbalátás szintén gyorsan el fog terjedni.

Ez a feltevés, ha negyedszázadnyi késéssel is, de mindenképpen beigazolódik, hiszen az 1946-tól 1958-ig eltelt 12 év alatt a világ összes televíziótulajdonosainak száma 40 000-ről 70 millióra nőtt.

fí