Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)
Nipkov utat mutat
diánkban tehát a tizenkettedik) lyuk alsó széléig számított távolság a kép magasságával egyenlő. Kezdjük el forgatni a Nipkov-tárcsát, először csak lassan. Az 1. lyuk elhalad a diapozitív legfelső csíkja előtt, s ekkor egy, a diapozitív mindenkori feketeségének megfelelő fénymennyiség éri a fotocellát, amelyet az a megfelelő áramingadozássá alakít át. Abban a pillanatban, amikor a lyuk elhagyja a diapozitív szélét, s így nem enged több fényt a fotocellára, a második lyuk megkezdi átfutását a diapozitív következő csíkja előtt, s ismét a kép feketeségének megfelelő fénymennyiség esik a fotocellára, hogy áramingadozássá alakuljon át. Ez történik mindaddig, amíg az utolsó lyuk is le nem tapogatta a diapozitív legalsó szélét. Valamennyi képpont sorra „jelentette” a fotocellának a maga fényességét. Ahogyan a szakember mondaná, a fotocella sorról sorra letapogatta a képet. Ezt a sorról sorra történő letapogatást mindenütt alkalmazzák a televíziónál. Ennek egészen természetesen kell hatnia számunkra, hiszen mi is sorról sorra olvasunk el minden könyvoldalt, minden levelet, és minden kéziratoldal vagy minden levél sorról sorra történő leírás útján születik meg. Ezzel az adóban alkalmazott eljárást egyelőre elintéztük, mert elemeire bontottuk a továbbítandó képet és áramingadozásokká alakítottuk át azok fényességét. Egyelőre ne zavarjon bennünket, hogy mozdulatlan diapozitíwel dolgoztunk. Hogy fest mármost a vevő? Itt is a Nipkov-tárcsa a döntő szerkezeti elem: elülső oldalán fényforrást helyezünk el, egy lehetőleg nagy világítófelülettel rendelkező ködfénylámpát, a másik oldalára pedig egy matt lemezt. Tegyük fel, mindkét lemez úgy áll, hogy az 1. Íjnak az adónál a diapozitív bal felső sarkánál, illetve a vevőben a matt lemez bal felső sarka előtt áll. Ha a két korong egyenlő sebességgel forog, a ködfénylámpa 13
