Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)
Nipkov utat mutat
NIPKOV UTAT MUTAT Ezzel nemcsak a mi bölcsességünk merülne ki, hanem a televíziótechnikusoké is. Ma sem volna még távolbalátó, ha az emberi szemnek nem volna egy olyan tulajdonsága, amelyet pedig általában nem tartunk előnyösnek, azt tudniillik, hogy lusta: rövid időre, körülbelül egy tizedmásodpercre „megőriz” minden fényhatást. Ha éjszaka kinézünk a száguldó vonat ablakán, a szemünk előtt elvillanó izzó korom- és szénszemcséket nem világító pontoknak, hanem fénycsíkoknak látjuk. Ugyanezt figyelhetjük meg, ha szemünk előtt a sötétben gyors köröket írnak le egy égő cigarettával: izzó köröket látunk. A televízióra alkalmazva ez a következőket jelenti: nem okvetlenül szükséges, hogy egy televíziókép valamennyi képelemét egyszerre továbbítsák; a közvetítés egymás után is történhet. Ha a kép közvetítése egy tizedmásodperc alatt fejeződik be, akkor az első képelemre és valamennyi utána következőre még „emlékezik” a szem az utolsó képelem érkezésekor. Ügy érzékeljük, hogy az összes képelemeket egyszerre láttuk meg; teljes képet „látunk”, és nem vesszük észre, hogy valójában képelemről képelemre kis adagokban kaptuk meg azt. Ma minden távolbalátási rendszer kihasználja, azt a lehetőséget, hogy az „egymás mellettiséget” „egymás utánisággá” változtassa át. A távolbalátást, bár9
