Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok - Magyar talentum (Dunaszerdahely, 1997)

Akik megérdemelték volna… - A marslakók inváziója avagy a magyar jelenség

súlypont immáron végérvényesen áttolódott a tengerentúlra. A tudomány világszínvonala nem lassú kumuláció eredményeként, hanem a sokkhatás gyorsaságával jelent meg. A tudósok a laboratóriumokban, a tanárok az egyetemeken, a mérnökök a fejlesztésben és az iparban fejtették ki áldásos tevékenységüket. Közöttük a magyarok is, mégpedig igen reprezentatív képviseletben. Kármán Tódor, aki a Magyar Tanácsköztársaság leverése után emigrált az óceánon túlra, már Amerika-szerte ismert volt. A rakétakutatás elindítója, az áramlás- és örvényléstan megalkotója, majd később a sugárhajtású repülőgépek kifejlesztésének legnagyobb alakja. Színes egyénisége, eredeti magyar humora és tekintélyparancsoló tudása közkedveltté tette nemcsak a szakmabeli kollégák között, hanem szélesebb körben is. De jöttek sorban a többiek: Wigner Jenő (az első reaktormérnök, a vízhűtéses atomreaktorok megtervezője), Lánczos Koméi (aki az amerikai fizikusokat tanítja Európa „furcsa és érthetetlen” találmányára, a kvantummechanikára), Teller Ede (a hidrogénbomba atyja), Neumann János (az elektronikus számítógép atyja), Szilárd Leó (a nukleáris láncreakció elvének megalkotója), Polányi Mihály (az adszorpció elméletének megalkotója, kémiai rakciók mechanizmusának kutatója - fia Polányi János kapott Nobel-díjat), Bay Zoltán (az elektronsokszorozó megalkotója), Kemény János (a BASIC programozási nyelv megalkotója), Selye János a stresszelmélet kidolgozója), majd jöttek a matematikusok is: Pólya György, Szegő Gábor, Wald Ábrahám, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. Néhány év eltelte után Amerika minden jelentős intézményében

100