Laszlovszky József: A magyar címer története. 2. kiadás - Pytheas (Budapest, 1989)

Címerképek a Képes Krónika címlapján.

Az Anjou királyok vágásos-liliomos címeréhez patkót harapó struccot ábrázoló sisakdíszük, és az országot megjelenítő kettőskereszt társul

a királyi hatalom szimbóluma, csak III. Béla (1172-1196) korában jelenik meg, bizánci hatásra. (Ezt megelőzően a király jelképe az egyszerű kereszt, illetve Szent István idején - a koronázási palást tanúsága alapján - a lándzsa.) A kettőskereszt a bizánci császárok hatalmi jelvénye, bár ott sem szorítja ki teljesen az egyszerű keresztet. Azt a kis táblát, amelyet a Biblia szerint »Názáreti Jézus, a zsidók királya« (INKI) felirattal a megfeszített fölé szegeztek, gyakran ábrázolták a kereszt szára fölött. Ebből alakul ki, átmeneti formákon keresztül, a kettős keresztszár. III. Béla a 12. század közepének szoros bizánci-magyar kapcsolatai nyomán a császári udvarban nevelkedik, s mi több, a trón várományosa. Időközben Manuel császárnak fia születik, így Bélának meg kell elégednie a magyar koronával. Ekkor hozza magával, mint uralkodói jelvényt, a kettőskeresztet, amely nála jelenik meg először címerpajzson, pénzre verve.

Történeti címerünk másik alapelemének első ábrázolása III. Béla halála után, Imre 1202-es aranybulláján bukkan fel először: a többször vágott pajzsmező - a vágásos címer. Imre (1196-1204) és II. András (1205-1235) aranybullája és viaszpecsétje - eltérnek a később általánossá vált formától. Az uralkodó által kiadott királyi okleveleket hitelesítették a pecsétek, bullák, így ezek címereink középkori történetének talán legfontosabb

1 • —