Laszlovszky József: A magyar címer története. 2. kiadás - Pytheas (Budapest, 1989)

A Rákóczi-szabadságharc alatt vert »Pro libertate« »A szabadságért« feliratú rézpénz a koronás kiscímer képével

III. Károlv ezüst tallérja 1731-ből

a birodalomba. Az alkotmányjogi küzdelmek gyakran a címerhasználat körül csapnak össze.

A nemességet és címert adományozó okiratokon, a „címeresleveleken”, a különböző magyar jelképek mellett egyre többször alkalmazzák - bár egyelőre csak díszítőelemként - a császári sast. A királyi pecsétek vésetei már „politikusabbak”. I. Ferdinánd (1526-1564) óta kapcsolódik össze a magyar kettőskeresztes-vágásos forma a német-római sas alakjával. Az idők során az egymásra helyezett pajzsok száma nő, III. Károly (1711-1740) címerében már három van. Az alappajzson kétfejű sas tartja a középpajzsot, a vágásoskettőskeresztes magyar kiscímer pedig a szívpajzsra kerül. A középpajzs önmaga öt idegen címert egyesít, míg az egész együttes körül címergyűrűben sorakoznak a további tartományok jelvényei. A bonyolult címerképet a királyi pecséteken kívül természetesen nem nagyon lehetett ábrázolni, legfeljebb a nagyméretű tallérokon fért el. A kisebb érmékre többnyire az egyszerű koronás kiscímert verik.

Mégsem ez az oka, hogy a Rákóczi-szabadságharc »Pro libertate« (»A szabadságért«) feliratú pénzén hangsúlyos helyzetben szerepel a koronás magyar címer. Nemcsak az érme mérete - a nemzeti érzés sem engedte, hogy a korona mellé kerüljön a pajzsot tartó kétfejű sas.