Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)

Évszázadunk vasútja - 11. A korszerű pálya és állomásai

117. kép. Peking főpályaudvara (1985) 118. kép. A párizsi Montparnasse pályaudvar (1969) A legnagyobb számban persze a kis vidéki középál­lomások létesültek. Egy-egy vonalon számos azonos vagy csaknem azonos felvételi épületet emeltek, típus­tervek alapján. A típustervezés rendszerének kifejlő­dése is szorosan összefügg tehát a vasutak elterjedésé­vel. Az állomásépületek anyaga kezdetben sok helyen csak a fa volt; másutt nyerstégla, kő-, illetve vakolt falazatú, később betonépületeket emeltek. A vonatfo­gadó csarnokokat kezdetben fából, majd vasvázas szerkezetekkel létesítették. A nagyméretű vonatfoga­dó csarnokok igénye hatott oda, hogy a korai vasutak vasvázas csarnokai világszerte élenjártak az esztétikai megoldások terén. A múlt század végén kezdték a csarnokok helyett a gazdaságosabb szigetperonok építését, perontetővel, aluljárókkal. A felvételi épület, mint az állomás megjelenését meghatározó döntő építmény mellett az utas- és áru­forgalom számos más létesítményt is igényelt (őrhá­zak, váltó- és jelzőállító tornyok, raktárak, nyílt rako­dók stb). A szolgálati célú épületek között az egyik legjellegzetesebb volt a fűtőház (mozdonyszín), annak is a több gőzmozdony befogadására épített félkörgyü­­rüs, illetve körszín megoldása (11.17. ábra). A pálya­udvari vendéglőknek sem lehetett mindig a felvételi épületben helyet biztosítani, gyakran az állomási elő­tér mentén helyezték el őket. A vidéki kis állomások gondozott, virágos környezetükkel gyakran üde szín­foltjai a tájnak, mint például nálunk a Balaton számos állomásán. Ezzel szemben az ipari területeken létesült állomások, elhanyagolt környezetükkel, gyakran igen sivár benyomást keltenek. b) c) d) e) 11.17. ábra. Mozdonyszínek alaprajzi elrendezése: a) félkörgyűrűs szín: b) fejszín; c) átmenő szín; d) körszín; e) lépcsős szín 1 Számos régi vasútállomást az idők során lebontot­tak vagy átépítettek, bővítettek - a forgalmi igények és a gazdasági lehetőségek szerint. Egyre kevesebb az olyan régi állomásépület, amely máig eredeti formájá­ban megmaradt. Es csak lassan ébredünk rá arra, hogy a jellegzetes állomásépületek megőrzése, a kor­szerű igényeket is kielégítő hasznosítása voltaképpen fontos műemlékvédelmi feladat. Ma már az a veszély fenyeget, hogy hovatovább a vasút évszázadának e pótolhatatlan tanúi áldozatul esnek a korszerűsítés­nek (11.18. ábra). A világ nagy nevezetes személypályaudvarainak so­rában rangos helyet foglal el a budapesti Nyugati és Keleti pályaudvar. A Nyugati pályaudvar története szorosan összefügg a pesti városrendezéssel, a Nagykörút kialakításával. 219

Next

/
Oldalképek
Tartalom