Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)

Évszázadunk vasútja - 10. Villamos, dízel- és gázturbinás vontatás

tett. továbbfejlesztve az eredeti rendszert 102. kép . De más hazai vagongyárak is ráálltak a gőzmotorko­csik gyártására: így a győri Magyar Vagon és Gép­gyár Sro/zr-rendszerü gőzmotorkocsikat állított elő. A gőzmotorkocsik korszaka az 1920-as évek köze­pén ért véget, ami szorosan összefügg a belső égésű motorok kifejlődésével. Már az első gőzgépek idején többen gondoltak ar­ra. hogy a gőzgépnél egyszerűbb megoldású erőgépet kellene szerkeszteni. A külön kazán és a gépezet — a gőzgép lényeges alkotórészei — nagy tömegüek, és mint láttuk, rossz a hatásfokuk. Egyszerűbbnek lát­szott az üzemanyagot közvetlenül a hengerben eléget­ni. .Az egy szerűbb elv gyakorlati megvalósítása azon­ban most is jóval nehezebbnek bizonyult, mint a bo­nyolultabbé. Az első erőgép, amely ezt megoldotta, a gázmotor volt. Amikor az általános műszaki fejlődés lehetővé tette, és az új üzemanyag, a széngáz is megjelent, meg­oldhatóvá vált az első gázgépek megépítése, és a né­met Nikolaus August Otto (1832—1891) ..Silent” nevű gázmotorjával elérték szinte teljes kifejlődésüket. A francia Jean Joseph Etienne Lenoir (1822—1900) a múlt század 60-as éveiben több. gázmotorral hajtott közúti kocsit szerkesztett. Ezek új színfoltot jelentet­tek a gözkocsik mellett — ilyeneket ugyanis még az 1870-es években is építettek. A gázmotorok elvei érvényesültek a benzin- és olaj­motorok megszerkesztésében is. így ezek már gyorsab­ban fejlődhettek. Benzingépekkel már 1873-tól kezdve próbálkoztak a különböző országok feltalálói. 1877-ben kapott sza­badalmat Otto négyütemű benzinmotorjára, mely a mai belső égésű motorok alaptípusa lett. Az első ben­zinnel hajtott kocsit pedig Karl Friedrich Benz (1844 —1929) készítette: ez 1879-ben indult első útjára. Gottlieb Daimler (1834—1900) 1885-ben szabadal­maztatta gáz- és benzinmotorját, megépítette az első motorkerékpárt: két év múltán pedig az első négyke­rekű. benzinmotorral hajtott közúti járművet. A könnyű és jó hatásfokú benzinmotor azután megvetette két új közlekedési ágazat: a gépkocsi és a repülőgép kifejlődésének műszaki alapjait. A múlt század végétől az első világháborúig kiala­kultak a személygépkocsik, az autóbuszok és a teher­gépkocsik kezdeti típusai. Gyors sikerük a vasutak figyelmét is korán felhívta a benzinmotoros jármü­vekre. Ezek mindenekelőtt a tolatószolgálatban ígér­tek jelentős előnyöket. A gőzmozdony üzemeltetésé­hez két személyre volt szükség, a motormozdonyt egy személy vezethette. Üzemszünet esetén a motort leál­líthatták. míg a gőzmozdonyt ilyenkor is gőzben kel­lett tartani. Ezen túlmenően a motoros üzem jóval tisztább, a környezetet kevésbé szennyezi. De elő­nyösnek látszott a benzinnel hajtott motorkocsik üze­me is. Az első ilyen benzinmotorkocsikat a múlt század 80-as éveinek végén és a 90-es évek elején építették. Magyarországon 1902-től gy ártottak, illetve üzemel­tettek benzinmotorkocsikat. mechanikus erőátvitellel, illetve benzin-villamos megoldással 103. kép . A benzinmotor kifejlődésével csaknem egy időben megkezdődtek a kisérletek a nehezebb olajok felhasz­nálásával. Rudolf Diesel (1858—1913) fő szabadal­máig. 1892-ig számos, finomított és könnyebb nyers­olajjal működő gépet szerkesztettek. Néhány év múl­tán kialakult az ideális olajmotor. Szemben a benzin­motorral. amelyben a benzin és levegő keverékét ösz­­szesürítik a hengerben, és villamos szikrával gyújtják meg. a dízelmotor levegőt sűrít össze oly nagy mérték­ben. hogy a keletkezett hő gyújtóberendezés nélkül meggyújtja a befecskendezett olajat. Később, amikor a lassú járású stabil dízelmotorok fordulatszámát si­került megnövelni, jármüvek hajtására is alkalmassá, váltak. Két nagy előnyük: a mérsékelt tűzveszély és az olcsóbb üzemanyag folytán vasúti alkalmazásuk álta­lánossá vált (10.13. ábra). A világ első dízel-villamos motorkocsijait 1912-ben Svédországban gyártották, ami új utat nyitott a belső égésű motorok vasúti felhasználásában. Az első világháború után a közúti gépjármüvek már olyan fejlődést értek el, hogy az autóbuszok a személyforgalomban, a teherautók az áruforgalom­ban a vasút versenytársaivá váltak. Ennek ellensúlyo­zására a vasutak először főleg a kisforgalmú mellék­vonalak utasforgalmának lebonyolítását igyekeztek motoros járművekkel megoldani. Csakhamar megje­lentek azonban a motorkocsik, illetve a motorvona­tok a nagyvárosok közötti fővonali ingaforgalomban is. Sőt. a 30-as években a kisebb áruforgalmú mellék­vonalakon — a nem gazdaságos gőzmozdonyos üzem hely ett — egyes vasutaknál áruszállító motorkocsikat is üzembe helyeztek. Eközben a motortechnika világ­szerte gyorsan fejlődött. A MÁV az 1920-as évek közepén határozta el a motorkocsiüzem újbóli megindítását. A járműveket a 201 103. kép. Az Arad Csanádi Egyesült Vasutak . Boros Béni" jel­zésű benzin-mechanikus motorkocsija

Next

/
Oldalképek
Tartalom