Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)
A vasút győzelme - 8. Kocsik és vonatok
81. kép. Az Osztrák Államvasút Társaság emeletes személykocsija (a budapesti Közlekedési Múzeum modellje, M = 1:5) sokáig szolgálatban maradtak a mellékvonalak „bumli-vonataiban” (80. kép). A személykocsik kialakítása, belső elrendezése során szinte minden lehetséges változatot kipróbáltak. A két alapvető megoldás: a termes és a fülkés beosztás; egy-egy kocsiszekrényen belül ezeket kombinálták is. Amerikában, a nagy távolságú, több napos utazásokra többnyire termes megoldású kocsikat alkalmaztak, míg Európában előszeretettel viseltettek a fülkés megoldások iránt. Alapvető fejlesztésnek bizonyult az oldalfolyosós kocsik kialakítása. A tapasztalatok bebizonyították, hogy eltérőek az igények a rövid, egy órán belüli utazásra, a néhány órás és a sokórás nappali utazásra szolgáló kocsik célszerű kialakításával kapcsolatban. A rövidebb utazásra szolgáló kocsiknál kisebb súlyt helyeztek a kényelemre, viszont maximális befogadóképességre törekedtek, az álló utasoknak is bőséges helyet biztosítottak, a gyors utascseréhez széles ajtóját építettek. Korán megjelentek az emeletes kocsik is, amelyek rövid vonatokkal nagyobb utastömegeket tudtak szállítani, ezért a korlátozott hosszúságú állomások forgalmának kiszolgálására bizonyultak célszerűnek (81. kép). Széles körben azonban nem terjedtek el. (Napjainkban Közép- Európában a Német Demokratikus Köztársaságban kifejlesztett kétszintes modern kocsitípust több vasút használja.) A méretek növekedésével párhuzamosan nőtt a személykocsik kényelme is. Kezdetben a kocsik ablaknyílásait még nem üvegezték, legfeljebb bőrfüggönnyel lehetett őket elzárni. Az üvegezett ablakok először az első és a másodosztályú kocsikon jelentek meg. A világításra olajmécseseket, petróleumlámpákat (8.2. ábra), a fűtésre kályhákat, több helyen melegvizes palackokat használtak. A legtöbb kocsi berendezése egyszerű fapadokból állt. A kezdet kezdetén az utasok poggyászait-a kocsik tetején helyezték el, mint a postakocsik korában. Hamarosan azonban külön poggyászkocsikat építettek, s az utasok az induló állomáson itt adták át a csomagjaikat, illetve érkezéskor itt vehették át. Az 1860-as évektől kezdték a vonatokat mellékhelyiséggel ellátni. Ezt kezdetben több helyen a pogygyászkocsiban létesítették, melyet így az utasok csak az állomásokon tudtak felkeresni vagy elhagyni. Emiatt hamarosan a fülkés kocsiba helyezték át a mellékhelyiséget, de az utasok jó része így is csak átszállással tudta azt igénybe venni. Viszonylag sokáig tartott, amíg az 82. kép. Első osztályú fülke a mai „Transalpin” gyorsvonaton
