Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)

A vasút győzelme - 7. A gőzmozdony nagy korszaka

Az „El Gobernador”, a Central Pacific Railway mozdonya (1883). a maga idejében a világ legna­gyobb vontatójárművé 7.21. ábra. 7.22. ábra. Baldwin 1897. évi gépe ak­kor a világ egyik leggyor­sabb mozdonya (Atlantic City Railroad) • A mozdony szolgálati tömege, a megengedett leg­nagyobb tengelyterhelés, a vonóerő kifejtéséhez szük­séges tapadási tömeg — amely a korai mozdonyok szerkesztőinek, mint láttuk, oly sok gondot okozott —. a pályán a feszültségmentes áthaladás szempontjá­ból mértékadó legkisebb ívsugár, valamint a moz­donyjó futástechnikai tulajdonságainak elérése azok a legfőbb követelmények, amelyeket a futómű elren­dezésénél figyelembe kell venni. Ehhez járulnak a ka­zán és a gépezet kialakításának változatai, a sokféle szerelvény . Érthető tehát, hogy az idők folyamán szinte meg­számlálhatatlan mozdonytípus és típusváltozat szüle­tett. Jellemző, hogy például Magyarországon — noha hazánk nem tartozik a legnagyobb vasúthálózattal rendelkező országok közé — mintegy három és fél­száz normál nyomtávolságú gözmozdonytípus. illetve típusváltozat volt a közforgalmú vasutak állományá­ban — nem számítva az iparvasutak és a különböző rendeltetésű keskeny nyomtávolságú vasutak ennél is jóval több típusválasztékát! A műszaki, szerkezeti megoldások eltéréseiből adó­dó különbségek mellett a mozdonygyárak egyre na­gyobb súlyt helyeztek jármüveik külső megjelenésére, esztétikus kialakítására. Minthogy a vasút őshazája Anglia, és a gőzmoz­dony kifejlesztésében is a szigetország járt az élen. a többi iparilag fejlett európai országban hamarosan kialakult gözmozdonygyártás is ezeken a nyomokon indult el. Az évszázad közepének angliai mozdony­technikája rányomta bélyegét a kontinens korai gőz­­mozdonygyártásának gépeire. Anglia tehát nemcsak a normál nyomtávolságot „exportálta" jármüveivel, hanem a mozdonyszerkesztés tudományát s a gőz­mozdonyok külső megjelenésére vonatkozó ízlésbeli igényeket is. Az európai mozdonyokhoz képest egészen más kül­ső megjelenést mutattak a „vadnyugati" amerikai mozdonyok, amelyeket a gőzsíp és a kémény mögött lévő harang, a kémény előtt, magasan elhelyezett ha­talmas lámpa és az elmaradhatatlan cow-catcher, a „tehénfogó" tett jellegzetessé. Ugyancsak amerikai sajátosság a korán alkalmazott, forgóvázba foglalt futókerékpár, amelyet az ottani kanyargós pályák — mint láttuk — már szinte kezdettől szükségessé tettek (7.21. és 7.22. ábra). A gözmozdony külső megjelenésének talán legjel­legzetesebb része a kémény. Műszaki funkcióján túl az ízlés és a divat is befolyásolta sokféle formáját. A kez­deti. egyszerű hengeres kialakítású, hosszú kályhacső­höz hasonlító mozdonykémények tetején már korán különböző díszítő elemek jelentek meg. mint a ..Ro-141

Next

/
Oldalképek
Tartalom