Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)
A vasút győzelme - 6. Kialakulnak a hálózatok
sé tegyék. Végül is 1887. május 23-án megindult a forgalom Kanada első transzkontinentális vasútján (6.40. ábra). De mindez csak az állam hatalmas segítségével volt megoldható. A társaság óriási földterületeket kapott ingyen, adó- és vámkedvezményekben részesült stb. A Canadian Pacific nem sokkal a vasút megnyitása után gazdag és kiterjedt szén- és olajmezők, érctelepek, hatalmas gabonatermő területek birtokában óriási gazdasági hatalommá nőtte ki magát. Kanada másik transzkontinentális vonalszakaszát a Grand Trunk Canadas valósította meg. Röviddel az első világháború kitörése után, 1915-ben megnyílt a Winnipeget a Csendes-óceán partján fekvő Prince Rupert kikötővel összekötő vonal. A Canadian Northern Railway és a Canadian Government Railway, valamint számos kis magánvasút képezte a Grand Trunk társaságot. Ebből alakult meg további vasútvonalak kiépítésével 1923-ban a Canadian National Railways. Ettől kezdve Kanadában két hatalmas vasútvállalat, egy magán- és egy állami vállalat működött egymás mellett. Eszak-Amerika korai vasútjainak története Mexikó területén folytatódott. Itt az első rövid vonal Veracrúzból kiindulva 1855-ben létesült azzal a céllal, hogy része legyen egy interkontinentális fővonalnak, amely Közép-Amerika államain át a bolíviai Medellinig, majd a többi dél-amerikai államba vezet. Ez a terv noha számos rövidebb vonalrésze megvan mindmáig nem valósult meg. Mexikó egyébként a múlt század második felében jelentős vonalhálózatra tett szert, amely összeköttetést biztosít az Egyesült Államok vasutaival, továbbá a Mexikói-öböl és a Csendes-óceán partjai között. Az amerikai kontinens legrövidebb interkontinentális vasútja a mai Panama területén épült meg 1855- ben, amikor az ország még Kolumbia hoz tartozott (Panama 1903-ban lett önálló állam). A mindössze 76 km hosszú vasút az Atlanti-óceán partján fekvő Aspinwallt (ma: Colón) a Csendes-óceán partjával. Panama városával kötötte össze (6.41. ábra). A vasút térhódítása Dél-Amerikában csakúgy, mint az afrikai kontinensen a múlt század közepén kezdődött. A hatalmas távolságok és a természeti akadályok miatt elsősorban a tengerparti részeken, majd a 15. szélességi foktól délre eső területeken ahol a két óceán közti távolság lényegesen rövidebb — épültek az első vasutak, jöttek létre számottevő hálózatok; majd áttörve az Andok hegyláncain, a dél-amerikai transzkontinentális vasutak. Ettől északra, a kontinens óriási középső részeit, a brazíliai őserdőket máig sem hódította meg a vasút. Dél-Amerika első vasútját Peruban építették meg 1851-ben; a 13 km-es vonal a fővárost, Limát kötötte össze Callao kikötővel. E rövid vonal továbbépítése fel a Kordillerákba, a 4300 méter magasan lévő ezüstbányákig, Cerro de Pascóig már évtizedekkel korábban felmerült. Elsőként az 1812-ben Peruba utazó, oda gőzszivattyúkat szállító Richard Trevithick gondolt egy ilyen vasút megépítésére, noha őt mint láttuk - sikertelen angliai mozdonyépítési kísérletei után magának a gőzmozdonynak kifejlesztése már nem érdekelte. Trevithick után Peruban mások is gondoltak e vasút megépítésére, de csak 1868-ban határozta el a perui kormányzat a terv valóra váltását, megbízva azzal az amerikai vasútépítőt, Henry Meiggset. Már a vonal kitűzése is rendkívüli nehézségekkel járt, így az építése csak 1870-ben kezdődhetett el. Közel negyed évszázadot vett azonban igénybe, amíg a normál nyomtávolságú, 208 km hosszú vonal szakaszról szakaszra megküzdve a magas hegyekkel, a sziklaomlásokkal, árvizekkel (6.42. ábra) — elérte 127 6.41. ábra. Panama első vasútvonalának részlete az őserdőben
