Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

III. Társadalom és nemzetiség

Természetesen a nemesi életforma csak a polgárság felső rétege számára volt elérhető. A polgárság nagy többségét nem érintette. A szegényebb réteg megmaradt régi életszínvonalán, szűkös viszonyok között harcolt a létfenntartásért. Az asszimiláció azonban lefelé is érvényesült, amíg egyes polgári családok nemesi rangra emelkedtek, a később érkező kisnemesek, csizmadiák, paszományosok és különböző iparosok elvegyültek a város polgári társadalmában. Nemesi származásuk csak külső megjelenésükben, ruhaviseletben és házi szokásaikban nyilvánult meg. Egyébként életszínvonaluk és világnézetük kispolgári volt. A nemesi hatás városaink társadalmában vidékenként különböző módon érvényesült. Legerősebben hatott a Felvidék és Észak-Dunántúl városaiban. Jóval kevésbé a volt török hódoltsági részeken, és egyáltalában nem vagy csak igen kis mértékben az erdélyi szász városokban. 1720-ban Gyöngyösön 102 nemest és 177 polgári családot írtak össze, Nagyvázsonyban 52 nemest és 59 polgárt, Komáromban 197 nemest és 511 polgárt. A XVIII. század végén a nemesség száma Erdélyt és Horvátországot is beleértve 389 146. Az országos arányszám Magyarországon 4,8%, Erdélyben 4,4%. A nemesség városi arányszáma 3,8%, tehát kisebb az országos átlagnál. Magyarországon Komárom, Horvátországban Zágráb, Erdélyben Kolozsvár vezetett a nemeslakosú városok sorában.

E számadatok mutatják, hogy a városlakó nemesség nem határozta meg döntően a városok társadalmi képét. Városonként különbözőképpen érvényesültek a nemesi hatások. Többkevesebb nemesi színezet mellett a polgári életforma maradt az uralkodó. A nemessé emelkedett polgárok mellett voltak polgárrá lett nemesek is. A városoknak a nemességtől való húzódozása még akkor sem szűnt meg véglege- 78 sen, amidőn egyes polgári családok a nemesi

életforma felé vonzódtak vagy egyenesen nemességre törekedtek.

A nemesség, polgárság és a polgárságon kívülálló elemekből került ki az a társadalmi réteg, amely a város szellemi életét határozta meg, amelyet értelmiség (honoratior) néven tartanak nyilván az összeírások. Az értelmiséghez való tartozásra nem a származás képesített, hanem a hivatás. Tehát nem rendi elhelyezkedést jelentett, mint inkább a hivatás betöltéséhez szükséges képesítést, iskolázottságot. Életszínvonala, társadalmi helye a betöltött állás jövedelménél fogva kb. a nemességnek felelt meg. Ez osztály tagjai közül azok sincsenek úrbéri terhekre kötelezve, akik születésüknél fogva nem tartoznak a nemesi vagy polgári rendhez. Tagjai sorában papok, tanítók, hivatali alkalmazottak, állami és magántisztviselők és az ún. szabad foglalkozásúak, mérnökök, orvosok, ügyvédek foglalnak helyet. A hivatalviselésben azonban érvényesültek bizonyos születési hagyományok. Az országos hivatalok vezető állásaiban jobbára nagybirtokos főurak ülnek; a vármegyét a birtokos nemesek szolgálják; a városi hivatalok betöltői nemesek és polgárok. Legnépesebb csoportját az értelmiségnek a papok és tanítók alkotják. Bethlen Gábor az erdélyi protestáns papokat a nemességgel egyenlő elbánásban részesítette. A II. József idejében tartott összeírás szerint Magyarország, Erdély és Horvátország 14 069 városában és községében 18 487 pap hirdette az úr tanítását, a szerzeteseket is beleértve. Az értelmiségi középosztálynak jelentős rétege foglalkozott az ifjúság nevelésével. 1772-ben 43 megye és 2 kerület 8742 községe közül 4145 -ben volt elemi iskola, ahol 4437 tanító működött. 1777-ben 37 városban 401 tanítót mutatnak ki.

Az állami gépezet növekedésével emelkedik a városokban a kezdetben szerény létszámot