Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

III. Társadalom és nemzetiség

A befolyásos polgárokkal szemben elnéző volt a törvény. A szülő felelős családtagjaiért, a mester alkalmazottaiért.

A hagyományok ereje, a céh és magisztrátus ellenőrzése folytán a polgári lelkületben volt valami nehézkesség. A magisztrátus hatalma, a szakmaszerű foglalkozás (mesterség), a helyi hagyományok és egyéb okok folytán a polgári jellem városonként másképpen alakult. így lett a városi polgár az örökös vezetés és irányítás következtében dolgos, tekintélytisztelő, komoly erkölcsi alapokon nyugvó, de a több politikai érzékkel bíró nemességtől lényegesen elütő, bizonyos kicsinyességgel és szűkebb látókörrel terhelt társadalmi osztály. A maga körében érvényesült a gőg és osztályönérzet, de másokkal szemben, talán tudattalanul, érezte alacsonyabbrendűségét. Az alsóbbrendűség érzése a nem magyar és vegyes lakosságú városokban is a nemesi életforma utánzásában, a nemesi ruhaviseletben jutott kifejezésre. Kezdetben nemes és polgár teljesen elkülönül egymástól. Még közös táncmulatságot sem tartanak. A XVIII. század vége felé azonban a nemesség és a polgári rend felső rétege között megkezdődik az összeházasodás. Szegény nemes gazdag polgárlányt vesz el. A század fordulóján az úriság és a magyarság fogalma a városokban kezd azonosulni.

A polgári társadalomnak fentiekben vázolt tipikus vonásai később sem mutatnak lényegesebb változást. A török hódoltság után sem fűti a tömegeket a polgársághoz tartozás vágya. Fokozatosan csökken a polgárjog tartalma és a polgárjoggal bírók száma. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a XIX. század első felében a polgárság igen kis töredéke a városi lakosságnak. A XIX. század első felében csak a szabad királyi városok és a bányavárosok lakosságában van igazi polgárelem. Az igazi városok csekély 72 száma és kismérvű lélekszáma is oka a polgárság súlytalanságának. 1840-ben Magyarország 11 367 091 lélekszámából 575 518 a városi polgár (nemes 544 372). A XIX. század elején mintegy félszáz szabad királyi város és félezer mezőváros képviselte a városi lakosságot másfélmillió lélekszámmal. Pestnek (1829) 50 000 lakosából csak 1673 a polgár, Szegeden 1848-ban ugyanannyi lakosból 1500 a polgár. A gazdasági élet újabb lendülete a polgárság keretein kívül indul meg. Erre mutat pl., hogy Pestnek 1826- ban 2886 önálló kézműiparosából csak 1673 a polgár, Debrecenben 1875 kézműves közül 1228.

A polgári rend súlytalanságának okát egyrészt a városiasodás hazai körülményeiben, másrészt Ausztriával való gyarmati viszonyunkban és a napóleoni háborúkat követő gazdasági depresszióban kell keresnünk. A polgári rend az ország lakosságában nincs megfelelő számarányban képviselve. Hiányzik az egységes magyar szellem, a nemzeti műveltség és a politikai érzék. A polgárságnak csak legfelsőbb rétege tartott kapcsolatot az európai fejlődéssel, de az új eszmeáramlatok hozzájuk is csak nehézkesen és elszigetelten jutnak el. A biedermeier polgár eltemetkezik hétköznapi munkájában. Példásan teljesíti kötelességét, de tartózkodik a nyilvános szerepléstől. Lassan fogadja be az új divatokat. Budán még javában virágzik a barokk, amikor Pest már felvilágosult. A reformkor fordulóján polgárságunk nem jutott el a gazdasági és szellemi függetlenségnek arra a fokára, hogy az ország harmadik rendje lehessen, és kénytelen volt átadni a kezdeményezést a politikailag iskolázottabb birtokos nemességnek.

A fentiekben adott, inkább a tipikus polgári vonásokat kiemelő vázlatszerű társadalomrajznak tanulságos kiegészítése lehetne a város és a feudális, s a városi rétegek egymásközti osztályharcának ábrázolása. Sajnos egy természethű osztályanalízisre a megfelelő részletkutatások hiá-