Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

II. Gazdasági élet

során az utcakapitányokat is bevonják a tűzőrségi szolgálatba. A tűzvédelmi kiadásokhoz a város minden lakosa köteles volt hozzájárulni. Makón pl. a házhelykérőket oly házak építésére kötelezik, ahol szükség esetén legalább 1 katonát lehet elszállásolni. A szükségletekhez képest még számos más, előre nem látható kiadás is terhelte a város költségvetését.

A katonai és közigazgatási kiadások fedezésére a város ingatlanjövedelmei; a kincstártól átengedett regáliák; a városi szabadalmak, jogok, vámok, illetékek és a város saját szükségleteire kivetett házi adó, a domestica szolgált. E jövedelmek a város házi pénztárába folytak be, amelynek vezetője a város egész háztartását irányította. A város ingatlanait, a szántót, erdőt, rétet, szőlőt, kertet házikezelésben vagy bérbeadás „árenda” útján értékesítette. Ugyanez történt a városi épületekkel és a kincstártól átengedett jogokkal, a regáliákkal is. A költségvetési bevételek között szerepel az ingatlanok jövedelmén kívül a bormérés (ed uci I láció), amely a szőlőtermeléssel foglalkozó városok egyik fő jövedelmét képezte. Figyelemreméltó adatokat tartalmaznak erre vonatkozólag Sopron város számadáskönyvei. Előfordult, hogy a város az esztendő egy részében átengedte a bormérés jogát polgárainak. Költségvetési bevétel volt a sör- és pálinkafőzés, a húsvágás jövedelme, a dohány- és sómonopólium, téglaégetés, vadászati és halászati jog. Jövedelmet hajtott a nádvágás, faeladás, legelődíj, amelyet a kihajtott marhák után szedett a város. Bérbeadás útján értékesítette a város a vendégfogadóit, malmait és más üzemeit. A házipénztár jelentős bevételét alkotta a polgárdíj, a polgárrá fogadottaktól szedni szokott illeték. A városok jövedelmük fokozása érdekében igyekeztek a lakosság számát növelni és a lehetőséghez képest a polgárdíj összegét is emelni. Esztergom 66 pl. 1753-ban a céhtagokon kívül a vagyonosabb

gazdákat is rá akarta bírni a polgárság (concivilitas) felvételére. A városokban szedett polgárdíj nem volt egységes. Országos Szabályozás a XVIII. század hetvenes éveiben történt, amely szerint a taksa a vagyoni helyzetnek megfelelően 4...6...8 forint volt.

A város számottevő jövedelme a vásárvám és piaci jövedelem, amelynek beszedésére és kezelésére városonként külön szervezet létesült. A kulturális, népjóléti és egészségügyi kiadásoknak részbeni fedezésére szolgáltak az egészségügyi és közművelődési bevételek, a kórházak, iskolák és más intézmények által beszedett díjak. Városi bevételt képeztek az illetékek, közigazgatási, rendőrségi bevételek és büntetéspénzek. Ezen kívül a helyi viszonyokhoz képest még számos rendes és rendkívüli bevétele volt a városnak, így pl. a báránydézsma, méhdézsma, a bitang jószágok kiváltásából befolyó jövedelem, a vadászat illetéke, a fafeldolgozás és értékesítés haszna, a szőlők után fizetett hegybér stb. A rendkívüli kiadásokat pótadó vagy más illeték formájában hárították át a lakosságra. Ez történt egy-egy új beszerzés, mint pl. a tűzoltófelszerelés vásárlása alkalmával a tűzoltódíj .kivetése révén Makón a városi építkezésekre a téglamestereknek minden 100 téglából 10-et kellett beszolgáltatni.

Legfejlettebb városaink tervszerű adópolitikát folytattak. A vezetést kezében tartó patríciusréteg a terhek túlnyomó részét az iparosokból álló középső rétegre és a lakosság jelentékeny hányadát kitevő plebejus elemekre, a napszámos munkából élő zsellérekre igyekezett hárítani. Költségvetéseikben a bevételek és kiadások egyensúlyát igyekeztek biztosítani. A város gazdálkodása felett a felügyeletet a királyi kamara gyakorolta.

A szocialista fejlődés útjára lépő városaink gazdálkodásáról Kiss István adott bő statisztikai