Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

I. Városaink kialakulása és fejlődése

palota, Keszthely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa az állandó veszélyben forgó végvárak sorsát élték. Váraljai településük nem fejlődhetett, sőt többízben elpusztult. A végvári mezővárosok közül Pápa emelkedett ki iparosodása és kulturális intézményei révén. Kapuvár és Csorna erős földesúri elnyomás alatt éltek. Kőszeg bortermelése és borkereskedelme révén tudott boldogulni. Magyaróvár, mint a Bécs felé irányuló marhakereskedelem fontos vámhelye, a benne letelepedett tőzsérek révén jutott lélegzethez.

A hegyperemvidéken a városiasodás bizonyos fejlődése a bortermelés nagyarányú emelkedésének tulajdonítható. A Szerémség török kézre jutása után Gyöngyös, Eger, Miskolc és a Hegyalja borai igen keresetté lettek. A Gyöngyöstől Sátoraljaújhelyig terjedő borvidék gyors fejlődésnek indult. Pásztó, Göncz, Tokaj, Tárcái mezővárosokban az iparosodás is előrehalad. Gazdagodó parasztpolgáraik közül sokan a nemesség sorába emelkedtek.

A felvidéki városokba tekintélyes számú nemes költözik be. A polgárság kezdetben nem szívesen látja a városi terhek viselése elől húzódozó nemességet. Később enyhülnek a nemes és a polgár közti ellentétek. A jómódú városi polgár a nemesi életformát kezdi utánozni. E városokban azonban néhány nyugati határváros (Sopron, Pozsony, Szakolca, Nagyszombat) kivételével szó sincs a városi élet lüktetéséről. Csendes kis városok ezek szerény kisiparral és csekély kereskedelemmel. Bizonyos lendületet csak a katonai, polgári és egyházi hatóságok visznek be egyik-másiknak (Kassa, Lőcse, Eperjes) életébe. A török hódoltság nem pusztította el a hegyvidéki várost, de fejlődésében megakasztotta.

A kihalt hegyvidéki városok passzivitásával szemben több alföldi parasztvárosban élénk-30 ség tapasztalható.

A felszabadító hadjárat újabb megpróbáltatást jelentett a városokra. Az erődített városok bár állandóan ki voltak téve ellenséges támadásoknak, a török hódoltságot átélték. Többször elpusztultak, de újjáépültek, fejlődtek és gyarapodtak. A felszabadító hadjárat viharainak azonban nem tudtak ellenállni. Erődítés nélküli parasztvárosainkat védtelenségük megóvta a pusztulástól. Vár- és palánkvárosaink sorsát azonban éppen védettségük pecsételte meg. A kivonuló török a hátrahagyott erősségből mindent elhurcolt, az üres falakat pedig a felszabadító seregek ágyúi söpörték el. Több erődített város, így Buda, Pest, Pécs, Eger, Székesfehérvár, Esztergom romhalmazzá lett. Egyes városok, pl. Csanád, erődműveinek lebontását a békeszerződések rendelték el.

A török kivonulás nem hozta meg azonnal városaink számára az újjászületéshez szükséges nyugalmat. A XVIII. század első évtizedeiben még alig van megmozdulás. Szerény méretek, kis igények, tőkehiány jellemzik e korszak városi életét. A városkép nagyon kezdetleges. Néhány helyen a régi erődművek még megvannak, de ott is csak a külső keret: a fal, a kapuk és bástyák emlékeztetnek a városra. A Dunántúl is még mozdulatlan. Szűk életterű kis mezővárosok, szerény külsővel és szerény életkörülményekkel. Az erdélyi városoknak már az előző korban megakadt fejlődése nem folytatódik. Az új vámrendszer megszünteti a felvidéki városoknak Lengyelországgal való kapcsolatait és a forgalmat dél és délnyugat felé tereli. Ezáltal a török alól felszabadult területek* jutnak gazdasági előnyökhöz. A fejlődés a zárt hegyvidéki városok rovására inkább az alföldi városoknak kedvez.

Igazi városnak talán Pozsony, a volt királyi terület fővárosa és Erdély fővárosa, Kolozsvár tekinthető. Erre az időre esik az újonnan betelepült Bácskában és Bánátban levő katonai sán-